hirdetés

Újabb három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség az érdi halálos kimenetelű tömegverekedés miatt, akikért a napokban ment el a TEK – közölte a Pest Megyei Főügyészség. Így az előzetesben lévő gyanúsítottak száma 15 főre emelkedhet. Az Esti Újság úgy tudja további letartóztatások várhatóak.

 

A három férfi részt vett abban a tömegverekedésben, amely egy ember halálát okozta egy érdi benzinkúton. Egy enyingi és egy érdi nagycsalád tagjai szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak július 30-án. A verekedésben az enyingiek egyik tagja egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta a másik család egyik tagját, aki rövid idővel később meghalt. Az ügyészség tájékoztatása szerint korábban tizenkét ember letartóztatását rendelték el az ügyben, most pedig újabb hármat sikerült beazonosítania és elfognia a nyomozóhatóságnak.

Egyikük egy kerékkulccsal leütötte a másik család egyik tagját, majd elvette tőle a vasvillát, és azzal kezdett el szurkálni. A másik két elfogott férfi egy-egy kihegyezett farúddal támadta meg az ellenkező érdekkörbe tartozó család tagjait. A három újabb elkövetőt csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és a Pest Megyei Főügyészség indítványt tett letartóztatásukra, mivel szabadlábon hagyásuk esetén fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye és a bűnismétlés lehetősége.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közölte, hogy péntek hajnalban Enyingen és Siófokon a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével fogták el a 21 éves enyingi B. Krisztofert és a 35 éves siófoki R. Istvánt. Pár órával később, a rendőrök Székesfehérváron elfogták a 28 éves enyingi F. Andrást is. A rendőrség tájékoztatása szerint a verekedésben résztvevők közül egy férfit továbbra is válságos állapotban kezelnek a kórházban.

A gyilkossággal gyanúsított férfi állítja ő önvédelemből ölt.

Tény kérdése, hogy azon a tragikuson napon amikor a két család kergette egymást akkor tört ki a nagy balhé és szabadultak el az indulatok miután a benzinkútnál az enyingiek egyikét igen nagy sebességgel elgázolták.

(Csákány )