hirdetés

Ügyvédet is átvert az ex- maffia vezér a rendőrök szerint. A leszámolásos merényletek fő pentitója, az egykori keresztapának tartott R.László, aki még társaira is terhelő vallomásokat tett az utóbbi években, és cserébe megízlelhette a szabadság ízét, most nagy bajban van. R. László ellen ugyanis vádemelést javasol az NNI, épp az a szervezet, amely szabadulását elintézte. 

radnai

Lezárta a Portik-ügyek, azaz a bíróság által csak szavahihetetlen koronatanújának tartott, R. Lászlónak és társainak a csalási ügyét a Nemzeti Nyomozó Iroda. A sors fura fintora, hogy épp az a szervezet javasol vádemelést R.-re, akit épp az NNI szabadított ki idő elött a sittről.

Nos a 12 gyanúsított állítólag egy ügyvédet vert át. A sértett állítása szerint 29 millió forintot akart befektetni R.László rózsadombi  luxus autókereskedésébe ( ami valójában sosem volt R.Lászlóé-a szerk ) , ám miután nem tudtak megegyezni, pénzét nem kapta vissza a jogász. Annak azonban nincs írásos nyoma, hogy a pénzátadás valóban megtörtént volna. Azaz van egy állítás és feltehetőleg sok sok tagadás. De ez nem számít. A sértettnek van igaza a rendőrök szerint ( az azért hagy némi megmagyarázni valót egy ügyvédtől, hogy miként adhat át bárkinek is 29 milliót, papír és minden elismervény nélkül-a szerk ) .

Az ügyvéd sértett azt állítja, hogy nem személyesen a pentitó R.-nek, hanem az ügyben szintén gyanúsított albán állampolgárnak,S. Meadnak adta oda a milliós összeget.

Az Esti Újság úgy tudja ez az ügy igencsak összekreált, elkapkodott és csupán arra jó, hogy börtönben tudhassák a nagy pentítót és ezzel igazolhassák önmagukat a rendőrök. Bár az sem kizárt, hogy ez egyfajta bosszú szerűség azért, mert R. Lászlóra a bíróság azt mondta szavahihetetlen.

R.Lászlót egyébként miután vádalkut kötött és terhelő vallomásokat tett Portik Tamásra és volt üzlettársaira szabadon engdeték a szegedi Csillag börtönből és fegyházbüntetését megszakították. R.-t a szabadulása után rendőrök kísérték szinte mindenhova. Így igen érdekes esemény, hogy ezen időszak alatt a rendőrök szeme láttára egy ügyvédet átvert. Nemcsak merész húzás de igen érdekes és fura is.

Természetesen kerestük R.László ügyvédjét Jován Lászlót de egyelőre nem sikerült utolérni