Tősér tette sajnos történelmi, újságírónak egy filmrendező így nem ment neki az elmúlt 30 évben
2023-06-10 22:12
Elismerte a filmrendező meglökte a Népszava újságíróját egy rendezvényen, aki Neymari esést mutatott be a rendező szerint. Tősér Ádám utólag már úgy gondolja nem kellett volna az újságírót meglöknie. Az eset szenvedő alanya a Blokád című film kapcsán fejtette ki korábban a véleményét a moziról, ami valljuk be egy szabad országban, egy demokráciában normális. Nos Tősér a kritikát sem bírja de bízzunk benne sikerül egy jó filmet csinálja majd a dühkitörésről. Mi csak reménykedünk abban, hogy a Tősér jelenség nem lesz divat Magyarországon.
Tisztul a kép a Blokád című film rendezőjének és a Népszava újságírójának Csákvári Gézának az ügyében. Mint arról a napilap beszámolt egy nyilvános rendezvényen érte inzultus munkatársukat. Sajnos egye veszélyesebb szakma az újságírás, főleg, ha épp tényekről írunk vannak akik ezt nem szeretik. Sajnos egyre többen.
Megkérdeztem, hogy miért hazudozik, majd arrébb löktem, erre ő dobott egy Neymar-díjas alakítást” – idézte fel a kormányközeli híroldalak az Indexnek a tegnap esti történéseket Tősér Ádám.
A Népszava szerint a támadó azaz Tősér üvölteni kezdett, a többi között lenácizta Csákvárit ( újságíró ) , és kilátásba helyezte, hogy »szétveri a pofáját«. Csákvári Géza felállt, hogy jobban tudja védeni magát, a fenyegetőző férfi végül mégsem ütött, két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra nyugtatta meg, és húzta el magával a helyszínről.
Tősér a villáminterjúban elismeri, hogy nekiment Csákvárinak:
„Ha jogi eljárás indul, vállalom a tettem következményeit. Valóban nem kellett volna meglöknöm.”-mondta a Blokád címfilm rendezője.
No de miért lökte meg, merül fel a kérdés Tősér Csákvárit.
„Azért, mert ez az ember, akit nem neveznék újságírónak, talán inkább szélsőséges propagandistának, az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját.” A rendező szerint „a kritika és a rágalmazás között jelentős különbség van, és az úr az említett írásában durván túllépte a kritikai műfaj adta szabadság határát.”-mondta Tősér.
Csákvárinak a filmből szóló kritikájában amúgy nincs szó antiszemitizmusról, valószínűleg egy másik, nem kritikai, hanem kultúrpolitikai cikke lehetett az, amiért elégtételt vett Tősér. Ebben annyit ír Csákvári a film Oscar-jelölése kapcsán:
„De a hatalmi cinizmus netovábbja volt tavaly a történelemhamisító, egyik jelenetében nyíltan antiszemita Blokádot nevezni bármelyik másik magyar film helyett.”
Mi nagyon bízunk benne és reménykedünk, hogy a jövőben nem lesz ilyen Tősér-i eset. Abban is bízunk benne, hogy az agresszivitásával történelmet író rendező nem tesz többé ilyet, hisz ez sem a szakmához, sem hozzá nem illő viselkedés volt. A kocsmában sem megy el már szerintünk ez a viselkedés.
A Blokád filmet nem mertük még megnézni, mert azt hallottuk köszönő viszonyban sincs az eseményekkel, a tényekkel és a valósággal. Reméljük Tösér filmrendező nem jön nekünk majd az utcán emiatt.