hirdetés

Miközben az ellenzéki budapesti vezetés kígyót békát kiabál a Fidesz kormányra, hogy nem segítik a hajléktalanokat  a szegényeket, a kilakoltatás előtt álló családokat, suttyomban a főváros jogtalan követeléseket küldözget ki az állampolgároknak végrehajtók útján. Karácsony Gergelyék emberei sajnos piszkos munkát végeznek, hisz a járvány idején a végrehajtókkal a kapcsolattartás nehéz, maximum levélben működik, mert az e-mailt ők most nem fogadják el. Legalábbis a hírhedt újpesti végrehajtók és Karácsonyékra sem vet jó fényt, hogy törvénytelen követelésekkel próbálkoznak. Jöjjön tehát a Kaffkai képzelt sztori, ami való és igen most 2021-ben történt.

 

Szóval megdöbbenve olvastuk a Budapesti Önkormányzat Követeléskezelő cégének a papírjait, amit most a végrehajtókra bíztak, hisz 2012-es parkolási követeléseket postáztat a liberális vezetésű Fővárosi politikai ellenzéki vezetés érdekeltségébe tartozó cég. Nézetük ezen iratokat, amelyekkel nemcsak az a baj, hogy rég elévültek, nem tartalmaznak semmit, hogy az érintett hol s milyen autóval nem fizette meg a parkolási díjat. Az sem stimmelt az iratokban, hogy mennyivel is tartozik a pandémia idején milliárdosá nem avanzsáló szerény budapesti lakos, hisz a végrehajtó csak 2400 forintot kért, igaz egy be nem fizett parkolási pótdíj ennél jóval többe kéne, hogy kerüljön. Azaz nekünk ez több sebből vérző végrehajtásnak tűnt és a minket megkereső hölgynek is.

Természetesen nyomozgatni kezdtünk mi is és az érintett ügyfél is. Így e-mailt küldtünk az érintett újpesti végrehajtónak, hogy segítsen már értelmezni a követelést. Persze az érintett is ezt tette. Aztán vártunk. Vártunk. Majd jött a postás az érintett budapesti lakosnak, hogy a végrehajtó a fizetéséből letiltat 4.220-forintot.

Így szomorkodott szegény ügyfél is és mi is, hogy törvényi kötelezettségének azaz a tájékoztatásnak nem tett eleget a végrehajtó és még sem olyan aranyos és kedves mint a tévé reklámokban mutatják és hírdetik őket sok sok százmillióért.

Így nem tudtuk meg, hogy a 9 éves ügy miért nem évült el. S azt sem tudtuk meg, hogy pontosan milyen eset is ez.

Az általunk megkérdezett jogászok szerint teljesen törvénytelen ez a követelés. Érdemes perre menni és büntető feljelentést tenni.

A végrehajtó a Budapesti Önkormányzat Követeléskezelő cégére hivatkozva egy 2012-es rejtélyes ügy, rejtélyes összegét akarja behajtani, ami mindenképp elévült. Ez így törvénytelen jogilag nézve. Az ügyfél jó eséllyel perelheti be a végrehajtót és a követelést kérő céget is. Az, hogy az érintett végrehajtó nem kommunikált az ügyfél elektronikus levelére szintén érdekes és egyben elgondolkodtató, a végrehajtónak ugyanis kutya kötelessége az ügyfeleket tájékoztatni, hisz ez is a dolga  -mondta az Esti Újságnak dr.Érdi Zsolt ügyvéd.

Szóval Karácsony Gergelyék érdekeltéségbe tartozó fővárosicég, bizony olyan követelést hajtatott végre, amely rég elévült. Ez pedig nemcsak törvénytelen, de a pofátlanság netovábbja, hisz milyen felelős cégvezetés az, ami törvénytelen úton és módon sápolja az embereket ? Miképp bízzunk egy ilyen cégben, ha már bűnben fogant dolgokat hajtat végre erőből és kihasználva azt, hogy ők egy kvázi állami cég és így bizony erőfölénye van. Ezt lehetne némi Kaffkai túlzással befolyással üzérkedésnek is nevezni, akár,  amiért ügye súlyos évek járnak.

Az is elképesztő, hogy a járvány idején egy végrehajtó egy hivatalos e-mailre nem válaszól, amelyben az útmutatását kérik egy értelmezhetetlen követelés miatt. Ez is pofátlanság,  de mivel arról az újpesti végrehajtó családról van szó, amely igen kétes ügyekbe keveredett így nem csodálkozunk, hogy egy lejárt azaz már törvénytelen követelést hajtatnak be bármi áron. Azonban az érintett végrehajtó azzal, hogy nem segítette az őt megkereső ügyfelet, súlyos hibát vétetett. Ilyen miatt az ombudsman már nem egy végrehajtót marasztalt el.

No komment. Azonban a magyar Végrehajtói Kamara ne csodálkozzon azon, hogy az imázsuk nem javul és nem értik azt sem, hogy hiába költenek sok sok tízmilliót reklámra, őket csak a csúnya bácsiként ismerik mindenhol Magyarországon. Talán a tettekben is változtatni kéne !!!

A világon egyébként mindenhol bevett forma az e-mailes, elektronikus levelezés, főleg úgy, hogy az ügyfél minden adatát megadta, azaz arra hivatkozni, hogy nem illetékes személy kért segítséget a végrehajtótól, nos nem igazán lehet. Amiatt is ég az arcunkon a bőr a végrehajtó helyett, hogy ennyire pénzéhes, embertelen lényként működik pár tagja. Sőt amiatt is mi érezzük magunkat kellemetlen helyzetben, hogy egy végrehajtó nem beszél, nem kommunikál és nem tájékoztatja a kérdező és útmutatásra váró ügyfelet. Ez valamiféle törvényt és jogszabályt egészen bizonyosan sért.

Mi nagy nehezen elértük telefonon az illetékes újpesti végrehajtó egyik alkalmazottját, aki közölte, e-mailre nem válaszólnak és punktum. Arra sem tudott a hírhedt végrehajtó alkalmazottja mit mondani, hogy mitől lett a tartozás két hét alatt a duplája és miért kérték az érintett fizetésének a letiltását a munkahelyéről. Mint ahogy azt sem tudták megmondani ez milyen parkolási pótdíj.

Bumm a fejbe. Ilyenkor jut az embernek az eszébe ezek az emberek tényleg miért is élnek ?

Mi sajnálattal vettük tudomásul, hogy a járványhelyzet idején egy liberális vezetésű város törvénytelen követeléseket hajtat be a lakóitól. Mi el vagyunk képedve Karácsony Gergely embereinek az ügyintézési módján.

Ég az arcunkon a bőr, a Végrehajtói Kamara ugyanis úgy tűnik nem tisztult meg és nem sikerült elérni a reformokat, azaz, hogy az ügyfeleket emberként kezeljék. Bízunk benne ezen eset miatt majd sokan elgondolkodnak, s talán a végrehajtók közt a tisztességes, kommunikálni képes, ügyfél barát tagok maradnak csak meg.

Az Esti Újság úgy tudja az érintett személy pert indít, büntető pert és polgári pert is az ügyben érintett hivatalok és személyek ellen.

 

(Csákány )