hirdetés

Gőzerővel folyik a nyomozás a Pünkösdi Egyház egyik álszervezeténél a békéscsabai Közösségi Missziónál, ahol súlyos százmilliók tűntek el. A két ügyvezető előzetes letartóztatását újabb 3 hónappal hosszabbították most meg. A gyanúsítottaktól luxus terepjárókat, ingatlanokat és pénzt foglaltak le. Úgy tudjuk bankszámlák is zárolva lettek. Ráadásul a két gyanúsított még a Fideszre is bajt hozott, mert letartóztatásuk előtt pár hónappal dr. V. Gy. és dr. V. K. belépett a párt helyi szervezetébe. A gyanú szerint többszázmilliós csalás és pénzmosás történt az egyházi szervezetnél.

 

Augusztus 22-ig meghosszabbította a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírája a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetői, dr. V. Gy. és dr. V. K. előzetes letartóztatását – értesült portálunk. A két vezetőt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják. A pontosan nem tudni mekkora, de az 500 millió forintos kárértéket meghaladó bűncselekmény gyanújában a rács mögé helyezett gyanúsítottak védői fellebbeztek a hosszabbítás ellen.

Korábban, a Gyulai Törvényszék kérdésünkre adott válasza alapján megírtuk, hogy a nyomozás elsődlegesen nem dr. V. Gy. és dr. V. K. ellen indult meg, hanem egy bizonyos, eddig nem azonosított K. L. ellen. Ennek nyomán kerültek előbb képbe, majd letartóztatásba a Közösségi Misszió vezetői.

A két gyanúsított sajnos a Fideszre is bajt hozott. Április letartóztatásuk előtt ugyanis beléptek a pártba.

„Nem tudom visszaidézni, hogy az elmúlt egy évben ki mindenkivel találkoztam, de azt meg tudom erősíteni, hogy az elmúlt időszakban a két monogrammal jelölt férfit felvettük a Fidesz soraiba” – erősítette meg információnkat a kormánypárti békéscsabai parlamenti képviselő Herceg Tamás.
„Mint mindenki más hasonló ügyben, esetükben is érvényes az ártatlanság vélelme” – tette hozzá Herczeg.

Havrán Ákos Békés megyei főügyészhelyettes, sajtószóvivő megerősítette , hogy a két vezető ügyében folyó büntetőeljárásban jelentős vagyonlegfoglalások történtek a mögöttünk hagyott hetekben.

Több, legalább tízmilliós értékű terepjárókról, medencés, nagyértékű ingatlanokról és nagyobb összegű készpénzről beszélnek nem hivatalos forrásaink.

A békéscsabai Közösségi Misszió intézményszervezetéhez közel álló forrásaink meg nem erősített információi szerint éppen a két ügyvezető gyors és nagymérvű vagyongyarapodása is szerepet játszhatott abban, hogy a nyomozóhatóság egy pont után léptek az ügyben.

Hetekkel ezelőtt megkerestük a Magyar Pünkösdi Egyház békéscsabai Közösségi Misszióját, de kérdéseinkre a mai napig nem válaszoltak. Van mit tilolniuk.

Nagy a kérdés, hogy vajon a nyomozás során kiderül-e, hogy a szálak meddig érnek ? Felmerül a kérdés, hogy vajon az egyház állami támogatásait, a normatívát jogszerűen és törvényesen használta-e fel az egyház ? Úgy tudjuk a hatóságok ezt is vizsgálják. Az Esti Újság úgy tudja van olyan egyházi alkalmazott, aki ellen már volt nyomozás korábban csalás miatt, ráadásul ezen személy illetve személyek épp az egyházi pénzek ügyében is döntő szerepet kapnak.

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy a Magyar Pünkösdi Egyház 230 millió forintja is odaveszett Simonka György volt fideszes képviselő és jelenleg is a vádlottak padján ülő egykori politikus volt cégében. A felekezethez tartozó Segítő Szolgálat még 2017-ben nyújtotta a jelentős összegű kölcsönt a mára felszámolás alatt álló Paprikakert TÉSZ Kft.-nek, ám jóideje hiába követeli vissza a pénzt.

 

( Borisz Godunov )