Úgy tűnik a Magyar Tenisz Szövetségnél furán elköltött milliárdok ügye hamarosan el lesz simítva. Nagy a titkolózás az ügyben, ami érthető, hisz a sportszervezetet a Fidesz Pest-megyei erős embere Szűcs Lajos vezeti. A NAV nem mond semmit. A rendőrség pedig nyomoz az ügyben. Így azt se tudni, hogy a különös szoci politikusokkal szoros kapcsolatot tartó számlagyárakkal való kapcsolatot vizsgálják-e?
Bíztunk benne, hogy gőzerővel folyik a nyomozás a Magyar Tenisz Szövetség fura beszállítói miatt, akik közt van olyan, amely vezetője korábban komoly számlagyárat üzemeltetett. S, aki nem is oly rég még a veszprémi kéziseknek is nyújtott „adóoptimalizáló” szolgáltatást, meg egy rakat NB I-es futballcsapatnak is. A nagy számlagyáros M.András emellett a fura körülmények között egy rendőrautóban elhunyt Welsz Tamás cimbije is volt. Nos a NAV egyelőre semmiféle tájékoztatást nem adott a teniszezőknél lévő számlagyáros utalásokról és az elköltött milliárdokról, hiába kérdeztük.
Tisztelt Sajtó Osztály! Az Esti Újság azután érdeklődik, hogy a Magyar Tenisz Szövetségnél elrendelt nyomozás mióta folyik az Önök részéről?
Történtek-e tanú meghallgatások ? Van-e már kárérték ?
Történtek-e nyomozati cselekmények ( házkutatás), iratok lefoglalása ? Történt-e gyanúsítotti meghallgatás? Hány gyanúsított van már ? Vizsgálják-e, hogy korábbi ügyekkel , és adócsalásba keveredett személyekkel, cégekkel, a most érintett cégek, amelyekhez a tenisz szövetség milliárdokat utalt, milyen kapcsolatban voltak ? –tettük fel kérdéseink sokaságát.
Tisztelt Szerkesztőség ! Folyamatban lévő ügyről szóló és konkrét adózóval kapcsolatos információkat a NAV nem hozhat nyilvánosságra. – Üdvözlettel: NAV Sajtó.
Nos nem tudjuk mi lesz ezen nyomozásnak a vége. Bízunk benne nem lesz elsikálva, mert egy kormányközeli politikus vezeti a Magyar tenisz Szövetséget.
Természetesen mi kerestük Szűcs Lajos elnök urat is, október közepe óta. sajnos megkereséseinkre és telefonhívásainkra sem reagált. Biztos tudja miért. Feltehetőleg mert minden a legnagyobb rendben van körülötte és holmi pár milliárdos fura utalások, és a számlagyáros haverokkal való üzletelés az ma teljesen normális a Pest-megyei Fideszes politikusnak.