hirdetés

Egyre cifrább a TV2 körüli botrány. Alakul a nagyot szóló pereskedés, és egyre jobban úgy tűnik, hogy Simicskáék valóban megvették a tévét és ők a jogos tulajdonosok. Ha ugyanis nem így lenne, akkor  a TV2 korábbi tulajdonosa, a Pro7Sat1, nem írt volna olyan beadványt, miszerint Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly nem veheti át a tévé vagyonkezelője feletti irányítást. A német cég beadványában leszögezte: nem engedélyezte és a jövőben sem fogja engedélyezni, hogy töröljék a cégen lévő zálogjogát.

fonyó károly

Nos, egyre kényesebb és egyre botrányosabb a TV2 körüli cirkusz. Már-már bohózat jellegű az egész, hisz a TV2 korábbi tulajdonosa most egy beadványban közli, hogy nem járul hozzá, hogy a TV2 feletti irányítást átvegyék Simicskáék.  A baj egyre nagyobb, mondhatni, hisz ha Fonyó Károly opciójának nem lenne alapja, akkor ilyen beadványt és közleményt teljesen felesleges és badar dolog lenne kiadnia a Pro7Sat 1 illetékeseinek. Pedig kiadták.

Ennek értelmében a zálogjog törlése nélkül Fonyónak szinte lehetetlen lesz átvennie a céget, mivel a cégbíróság stoppolta Simicskáék beadványát a TV2 ügyében. Múlt szerdán többek között bekérték a P7S1 beleegyezését a jelzálogjog törlésébe vagy átírásába.

A P7S1 október 22-én jegyzett, de a cégbíróságon hétfőn iktatott beadványában három dolgot hangsúlyozott, írja a Népszabadság online kiadása. A dokumentum szerint Fonyó Károly cége, a Megapolis Media Zrt. nem értesítette az üzletrész „állítólagos” megszerzéséről, a német médiavállalat nem járul hozzá a zálogjog törléséhez és a jövőben sem fogja ezt engedélyezni a Megapolisnak.

A P7S1 beadványát a német vállalat igazgatósági tanácsának két tagja, Conrad Albert és Gunnar Wiedenfels írta alá.

Nos, amennyiben ez mind igaz, szép és búsás kártérítést fizethetnek a németek Fonyóéknak. Sőt brutális per lesz minden szinten, hisz ezen lépéssel úgy tűnik, igen súlyosan avatkozott be egy üzletbe egy harmadik fél. Azaz a jogbiztonság valamiféle csorbát szenvedett.

A TV2 ügyvezetői így egyre nagyobb bajban vannak, és az ő helyükben feltehetőleg most senki sem lenne szívesen, hisz az opciós vételi jogról legfőképp nekik kellett volna szólni a régi tulajdonosaiknak.