hirdetés

Fiatalítani szeretne a polgárőrség, ezért nem csak felnőttekre számítanak, akár 14 évesek is beléphetnek a szervezetbe. Idén már tíz százalékkal nőtt a polgárőr-egyesületek taglétszáma, aminek oka, hogy egyre több a rendpárti ember – nyilatkozta Túrós András, a polgárőrszövetség elnöke, aki arról is beszélt, szerinte mivel lehet elriasztani az amatőr jogsértőket.

polgarorseg4

Nagyon komoly elképzelései vannak a polgárőrségnek a jövő évre, szeretnék, ha tömegesen jelentkeznének hozzájuk a 14-18 évesek, mert ráfér a szervezetre a fiatalítás – mondta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke. Magyarországon júniusban lépett életbe az a törvénymódosítás, amely szerint már 14 éves kortól polgárőr lehet valaki.

A szervezet vezetője a Kossuth Rádió műsorában hozzátette, másrészt 2016 a nagyvárosok biztonságának éve lesz a polgárőrök számára, ami azt jelenti, hogy a tevékenységükkel elsősorban a megyei jogú városokat és Budapestet célozza meg. Ezeken a helyeken szeretnék megerősíteni a polgárőr-egyesületeket, a személyi állományukat és a technikai felszerelésüket is. Harmadrészt jövőre is folytatnák a szokásos kül- és belterületi szolgálatot, és ha mindez sikerül, akkor Magyarország közbiztonsága 2016-ban is legalább olyan kiegyensúlyozott lesz, mint 2015-ben – mondta.

Az OPSZ elnöke kitért rá, hogy közel 55 ezer polgárőr működik országszerte, ötezerrel több, mint tavaly. Ennek oka szerinte, hogy egyre több a rendpárti ember, akik közbiztonságot szeretnének a saját településükön, illetve országos szinten is.  Összesen 2005 polgárőr-egyesület működik, 49-cel több, mint az elmúlt évben. A cél az, hogy ez az szám még magasabb legyen. Megjegyezte, hogy a polgárőrség tagjai kiképzett, felkészített emberek, akik polgárőr-igazolvánnyal rendelkeznek. Ez azért fontos, mert csak azok láthatnak el köz- és külterületi szolgálatot, akik új típusú polgárőr-igazolvánnyal rendelkeznek.

A szövetség vezetője szerint a polgárőrök nem pótolják a rendőröket, jelenlétüknek, a működésükre figyelmeztető tábláknak inkább imázsjavító üzenetük van, részben azért, hogy az amatőr jogsértők elriadjanak.

Túrós András arról is beszélt, hogy a polgárőrök jelentős segítséget nyújtottak a migrációs hullám kezelésében. Amíg a zöldhatár átlépése nem vált tömegessé, az önkormányzatok koordinálása mellett, a helyi polgárőrök és rendőrök végezték a feladatot. A polgárőrök szerepe persze eltörpül a rendőrségéhez képest, de tulajdonképpen az egyesületi tagok is őrizték a határt, megfigyelték a migránsok útvonalait, és jelzéseket adtak a hatóságoknak, illetve a menekülteket szálláshelyre kísérték.