hirdetés

Rendőrt vertek a brutális fiatalok. A tizenéves elkövetők helyi kemény fiúk voltak s a földnfekvő rendőrt nem kimélték, rugdalták ott, ahol érték. A gyanúsítottak azon dühödtek fel állítólag, hogy a rendőr szólni mert nekik, mondván hangosan túráztatják a motorkerékpárjaikat.

 kutasi rendőrség

A Szolnoki Nyomozó Ügyészség – csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – büntetőeljárást folytat több fiatallal szemben.Mint arról dr. Varga Árpád, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség főügyésze elmondta a  tizenöt éves gyanúsított 2014. szeptember 21-én Kunmadarason, a kora délutáni órákban hosszasan túráztatta a motorkerékpárját.

 

A nagy zajjal járó szórakozás zavarta a környéken lakók nyugalmát. Amikor az utcában lakók ezt szóvá tették, a fiatalember hangoskodva reagált és erősítésként társakat is hívott. Az eseményekre felfigyelt egy szabadidejét töltő rendőr is, aki szolgálatba helyezte magát és intézkedni akart a motorozó gyanúsítottal szemben. A fiatalember ezen annyira felháborodott, hogy a rendőrre támadt. – közölte dr.Varga Árpád.

 

A motorosnak időközben helyszínre ért további három társa is bekapcsolódott a rendőr bántalmazásába, akik a földre került sértettet összerugdosták. A rendőr orrcsonttörést és számos zúzódásos sérülést szenvedett. A Szolnoki Nyomozó Ügyészség indítványt tett a három ismertté vált gyanúsított – egy személyt még keresnek – előzetes letartóztatására, amelyet a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája el is rendelt. A negyedik elkövető felkutatása folyamatban van.