hirdetés

Filmbe illő jelenetnek lehettek szemtanúi ma 13 óra körül az Üllői út–Petőfi híd–budai alsó rakpart (Erzsébet hídig tartó szakasz) útvonalon közlekedők. A VIII. kerületi Diószegi Sámuel utcában egy gyanúsan viselkedő taxis meglépett a rendőri igazoltatás elől, a hatóság üldözőbe vette. A hajsza a budai alsó rakparton ért véget, ahol a taxi szalagkorlátnak ütközött, a füstölő járműből a rendőrök kirángatták és letartóztatták a férfit. Az érintett szakaszt az eset után lezárták.

taxis üldözés Budai alsó rakpart

A férfi az egyenruhásokat látva menekülni kezdett a Petőfi hídon át, majd a budai alsó rakparton több autót is megrongált. Ezt követően az Erzsébet híd közelében szalagkorlátnak ütközött, és kigyulladt. A rendőrök a férfit az égő autóból kiszabadították és elfogták – írja a police.hu.

Egy, az adott időpontban az Erzsébet hídtól a Batthyány tér felé sétáló szemtanú szerint: a taxit három rendőrautó üldözte, amikor megtörtént az ütközés, és a jármű füstölni kezdett, a rendőrök azonnal kiszabadították a sofőrt, fegyveres biztosítással.

Egy másik szemtanú beszámolója szerint: a Tömő utca–Nagytemplom utca szakaszon a forgalommal szemben hajtott a taxis, akit három rendőrautó közvetlen közelről szirénázva üldözött és hangosbemondóban figyelmeztették a járókelőket. Szerencsére senki nem jött szemben, így személyi sérülés nem történt.

(Kép: olvasói fotó)