Tasnádi ismét vádlott lett nincs sok nyugodt éve szabadulása óta
2022-05-09 16:50
Tasnádi Péternek egy piti zsarolási ügy miatt kell, hogy magyarázkodjon. Egy elvált jászsági férfi az éjszakai élet egykoron erős emberének számító Tasnádival bírta fizetésre a volt feleségét. A perlekedő házastárs havi 50 ezer forinos ügy miatt hozott most bajt Tasnádira.
Tasnádi Pétert a Terrorelhárítási Központ kommandósai egy éve fogták el, de most emeltek ellene vádat az ügyészek.A vádirat szerint csoportosan elkövetett önbíráskodást követett el társaival tavaly Jászalsószentgyörgyön. Egy 45 éves helyi férfi kért „segítséget” tőlük, hogy rendezze pénzügyi vitáját volt feleségével.
A vádirat szerint az ex férj megfenyegette a nőt, hogy verőlegényeket fogad, és az összes pénzét arra áldozza, hogy tönkretegye, ha nem teljesíti a követeléseit. Tasnádi Péter tavaly április 24-én a déli órákban három termetes, sportos testalkatú férfi kíséretében a jászsági településre ment, hogy a felek megállapodjanak.
A nő a háza előtt az autóból kiszálló férfit azaz Tasnádit felismerte a bűnügyi híradásokból, félelmét az is fokozta, hogy háromfős kíséretét utasította, a házba senkit ne engedjenek be, míg nem rendezik a vitás anyagi ügyeket. A nő félelmében végül belement abba, hogy fizet volt férjének. Tasnádi Péter korábban azt állította, nem követett el bűncselekményt, csak közreműködött egy vita feloldásában. Nos ez nem hatotta meg az ügyészeket.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 72 éves, büntetett előéletű Tasnádi Péterrel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. Az ügyészi indítvány alapján a vádlott – ha beismeri a bűncselekmény elkövetését – hat év börtönben letöltendő szabadságvesztésre számíthat.
Tasnádi karrierje 1999-ben tört meg, amikor előzetesbe derültéletében másodszor. El is ítélték 4 és félévre de egy 1992-es bűnügy 2 éves büntetési tétele is beélesedett nála így indult egy 6 és fél éves fegyházbüntetéssel, majd alig, hogy szabadult 2008-ban ismét előzetesbe került. Ekkor újabb hosszú éveket 7 és fél év büntetést kapott. Tiszalökről 2016-ban szabadult Tasnádi Péter. 2017-ben pedig egy autó visszaszerzési ügybe keveredett bele. Most pedig a jászsági zsarolási ügy miatt is magyarázkodnia kell.
(Csákány Tibor )