hirdetés

Startol a Kékharsinya
2015-07-09 21:55

Rajtol a hétvégén az első igaz női vitorlás verseny a Balatonon, azaz a Magyar Tengeren. A Kékharisnya Regatta július 11-én indul, amelyet a neves mesterfodrász Zsidró Tamás álmodott meg. Állítólag díjat kapnak a legjobb cuccban indulok, a selfisek és a legtöbb like-ot kapok is. Az eseményről szerkesztőségünk az Esti Újság is tudósít majd. 

kékharisnya2

A Kékharsinyán ott lesznek a Miss Universe győztesei, a Jóban Rosszban hölgyszereplői, és Koós réka sem marad a kikötőben. 

A Balatonföldvári kikötőben három csapatot látok, akik folyamatosan gyakorolnak és látszik rajtuk, hogy bár nagyon izgulnak, de komolyan veszik a felkészülést, mind a vitorlázást, mind az öltözködést illetően, bár ott még nincs náluk kiegyezés – mesélte Zsidró, aki elárulta, hogy a verseny során nem csak az első befutókat értékelik, de a legcsinosabb egyenruhában versenyző csapatok, a legjobb „csapatselfie” készítői, a legtöbb „like-ot” szerző kép tulajdonosai, valamint a legtöbb megosztást elérő fotó kattintói is díjakat kaphatnak.

Zsidró Tamás hagyományteremtő szándékkal álmodta meg a Kékharisnyát, és javarészt azoknak a hölgyeknek szeretett volna versenyt szervezni, akiket hobby-szabadidő sportként érdekel a vitorlázás, de még nem tudták magukat kipróbálni egy igazi megmérettetésen. A verseny a balatonföldvári kikőtőből startol és tér oda vissza Tihany és Balatonfüred érintésével, a bevételéből jótékony célra is adakoznak.
( hír24-Esti Újság )