hirdetés

Tiszta Chicagó vagy Bronx lett Jászapáti. Fényes nappal szurkált meg egy tini egy nőt, aki vitába keveredett a bicskás gyerekkel. A tinit a rendőrök őrizetbe sem vették pedig a megtámadott nő sérülései súlyosak.

 

Tizenegy éves kisfiú késelt meg egy asszonyt csütörtök reggel Jászapátiban. Az asszonyt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot az ügyben, Kovács Ágnes őrnagy elmondta, hogy a fiú szóváltásba keveredett a nővel, majd a nála lévő bicskával combon szúrta. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nyomozók meghallgatták a fiút, aki beismerte a tettét. A 11 éves gyereket hazaengedték a meghallgatása után. Mindez pedig aggodalomra dhat okot, hisz egyrészt fenn áll a veszélye a bűnismétlésnek. Nem beszélve a tanúk befolyásolásáról. Harmadrészt pedig elég rossz üzenete van annak, hogy egy késelő gyerek simán, következmények nélkül megtehet ilyen rémisztő bűncselekményt. Másokat kvesebbért is dutyiba dugnak vagy javitó intézetbe küldenek.