hirdetés

Áll a bál a Dunaferr körül továbbra is. Az ukrán-orosz tulajdonosi kör vitája odáig vezetett, hogy az egyik fél elakarta foglalni a Dunai Vasmű telepét. Azonban a rendőrök fülest kaptak és nagy erőkkel lezárták hermetikusan a városba vezető összes utat. A gyárfoglaló biztonságiak pedig be sem jutottak Dunaújvárosba. A városba több tucatnyi rendőrt vezényeltek. Az biztos ma elmaradt a gyárfoglalás. 

 

Hatalmas rendőri akció bénította le Dunaújvárost. Az egyenruhások mindenkit igazoltattak, mert egy biztonsági elakarta foglalni a Dunaferr telepét. A városba vezető utakat szó szerint lezárták hermetikusan a rendőrök.

A tulajdonosi botrányok, hatalomátvételek miatt az utóbbi hónapokban a Dunaferr körül sok a botrány. A mostani gyárfoglalás miatt a gyárban leállították a műszakváltást is, teljes zárlat van, se ki, se be nem lehet közlekedni. A Dunaújváros Online úgy tudja, hogy egy egész rendőr századot küldenek a településre erősítésként.

A portál egy éjszakai műszakra készülő dolgozó azt mondta, este kilenc óra után rendőr már nem volt jelen a kapunál, a járőrök az Aldi parkolóban gyülekeztek.

Simán beengedtek, motozás nem volt. Akinek nem volt arcképes igazolványa (külsős munkavállalók), attól személyit kértek, de ennyi – mesélte a dolgozó.

A Dunaferr hónapok óta rohan a vesztébe. 2020 szeptembere óta nincs megválasztott igazgatósága és felügyelőbizottsága, cégvezetője és könyvvizsgálója sincs, ami a cégszerű működés alapja lenne. Szerdán az volt hír, hogy a dolgozók késve, de végül megkapták a márciusi bérük egy részét. Utalás előtt a dolgozók egy csoportja megpróbált feljutni az irodaépület felső emeletére. Azt szerették volna megtudni az egyik vezetőtől, hogy hol van a pénzük.

A Dunaferr felszámoláshoz közeli helyzete mögött a kisebbségi és a többségi azaz ukrán-orosz tulajdonos közötti küzdelem áll. A tulajdonosi kör kiterjedt, offshore társaság is van közöttük, de a végső orosz tulajdonos minden bizonnyal a Vnyesekonombank, amelyet többnyire a vállalat stratégiai partnereként emlegetnek.

Március elején egészen szürreális jelenetek játszódtak le a Dunaferrben. A többségi tulajdonos által kiadott közlemény szerint a Tatjana Taruta (ő is a társaság közgyűlési tagja volt) köreihez tartozó Natalija Basinszkayja és egy Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven bemutatkozó ukrán személy hamis meghatalmazásokkal tett próbát a cég feletti irányítás átvételére. Az orosz ügyészség a hírek szerint eljárást is indított.

Nem sokra rá a Dunaferr bejelentette, hogy megállapodott a várva várt befektetővel, ám annak kilétét nem fedték fel.
A 2020-ban felmondott kollektív szerződés, a csúszó fizetések, a több százmilliós tartozás mellett súlyos probléma, hogy a bevételei felett nem az ISD Dunaferr Zrt. rendelkezik. A Dunaferrnek a bécsi székhelyű Safin Handelsges. m. b. H. acélnagykereskedő cég szállít alapanyagot, hogy legalább a minimális termelést lehessen biztosítani, cserébe viszont hozzá folynak be a vállalat bevételei, a magyar vállalat tulajdonképpen bérmunkában dolgozik az osztrákoknak.

Áprilisi fejlemény, hogy bejegyezték a Safin Dunaferr Zrt-t, a tulaj természetesen a Safin Handelges. m. b. H. A Világgazdaság cikke szerint a tervezett székhely azonos a Dunaferrével és a tevékenységi kör is. A bejegyzési kérelmet azonban a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága elutasította. Még egyszer megpróbálkozhatnak vele.

(vámosi)