hirdetés

Ismét, immáron ötödször alakíthat kormányt Orbán Viktor. A Fidesz az ellenzékiek nagy meglepetésére elsöprő győzelmet aratott az országgyűlési választáson 2022-ben is. Az már csak részletkérdés, hogy meg lesz-e a 2/3-os többsége a Fidesznek a Parlamentben.

 

Orbán Viktor először 1998 és 2002 között volt kormányon, majd 2010-ben az ő listavezetésével kétharmados többséget szerzett a Fidesz a parlamentben.

S úgy tűnik most is meg lesz a kétharmad. Az ellenzéki pártok pedig elgondolkodhatnak, hogy mit és hol rontottak el.  Lesz mit tenniük.

A Felcsútról származó politikus gimnáziumban még KISZ-titkár volt, majd 1988-ban jogász szakkollégista társaival létrehozta a Fideszt, amelynek vezetésében tevékenykedik az alapítás óta. A párt kezdetben liberális elveket vallott, majd az 1990-es évek közepén Orbán vezényletével ideológiai fordulatot hajtott végre, azóta a jobboldalon foglal helyet.

Orbán Viktor 1990 óta parlamenti képviselő a Fidesz színeiben, ebből 2022-ig bezárólag 16 évet töltött ellenzékben és 16-ot kormányon. A mérleg a mostani győzelemmel vált egyenlőről pozitívba Orbán számára, amennyiben kitölti a következő ciklust, azzal már kereken 20 évet lesz miniszterelnök.

Első kormányát még 1998-ban alakíthatta meg a Független Kisgazda Párttal együttműködve, majd 2002-ben választást vesztett az MSZP-SZDSZ koalícióval szemben. A következő 8 évet ellenzékben töltötte, de 2006 végétől kezdődően már szinte biztos volt, hogy ő lesz a következő miniszterelnök, miután a Gyurcsány-kormány népszerűsége összeomlott a megszorítások, a kiszivárgott őszödi beszéd és az azt követő tüntetések rendőri brutalitással tarkított leverése miatt. Az elmúlt három ciklusban Orbán Viktor kétharmados parlamenti többséggel kormányozta Magyarországot.

(Csákány Tibor )