Puhlt is letiltották a tévében
2014-07-28 16:07
Valami nincs rendben a Sport 1-nél. Újabb tévést tiltottak le a Sport TV-nél. Ezuttal Puhl Sándor búcsuzhat, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy döntött, nem lehet többet a szakértője Puhl Sándor a Sport TV Harmadik félidő című műsorának. Korábban az egyik szakkommentátort küldték el.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője közölte azt akarják elérni, hogy a bíráskodásnak szentelt figyelem visszaszoruljon. Sipos szerint az egykori kiváló játékvezető MLSZ-nél betöltött pozíciója sem egyeztethető össze azzal a szereppel, amelyet a műsorban korábban betöltött. Kérdés persze, ezt miért csak most vették észre a labdarúgó szövetségben.
Nagyon sokan örömmel vették a szakmai elemzéseit, a hozzáértő véleményeit, hiszen egy nemzetközileg ismert szakember magyarázta el az egyes szituációkat. Ugyanakkor egy másik rész nem feltétlenül azonosult ezzel a nézettel, hanem azt gondolta, hogy a játékvezetői bizottság elnökeként nem biztos, hogy helyes, hogy a televízió képernyőjén elemez ilyen szituációkat. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján született meg ez a döntés. Azt gondolom, hogy a magyar játékvezetés színvonala sokkal jobb annál, mint amit hétről-hétre edzőktől, játékosoktól, de még a kommentátoroktól is hallunk. 95 százalékban jó döntés születik. Ha a játékban is ez lenne a helyzet, a mérkőzések színvonala emelkedne. A későbbiekben Puhl Sándor elsősorban a játékvezetői bizottságban dolgozik, és szeretnénk, ha ebben a műsorban a gólokról, cselekről, sikerekről lehetne beszámolni.-mondta Sipos Jenő, szóvívő.