hirdetés

Minden előre le volt egyeztetve. Állítja a kommunizmust megbuktató Pozsgay, aki anno bár azt hitte nagy ember lesz a rendszerváltás után, de igazából ő lett a legnagyobb vesztese a rendszerváltásnak.  Így az 1989. szeptember 10-ei határnyitás a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be – jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Pozsgay Imre, a huszonöt évvel ezelőtti rendezvény fővédnöke. Az akkori reformkommunista államminiszter visszaemlékezett az 1989. augusztus 19-i eseményekre, amelyek során a jelképes határnyitást kihasználva Sopron mellett több száz, az NDK-ból érkezett keletnémet menekült jutott át Magyarországról Ausztriába.

EmlŽkdr—t

Pozsgay Imre felidézte, hogy a vasfüggönyt ő maga már 1988 októberében Európát kettéosztó, szégyenletes létesítménynek nevezte. Egy nemzetközi sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy az építmény ideje lejárt, műszaki feltételei elavulttá váltak, le kell bontani és Magyarország le is fogja bontani. Az ezzel kapcsolatos munkálatok már januárban megkezdődtek és márciusra szinte teljes mértékben be is fejeződtek, noha mindezt nyilvánosan csak 1989. május 2-án jelentették be. Azt pedig már szavai szerint az akkori osztrák kancellár, Franz Vranitzky kezdeményezte, hogy június 27-én a két külügyminiszter, Alois Mock és Horn Gyula ünnepélyesen vágja át a gyakorlatilag már egyáltalán nem létező vasfüggöny utolsó darabját.
1989-et Pozsgay Imre történelmi évnek, a fordulat esztendejének nevezte. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett 1956 – nevéhez fűződő – újraértékelésére, Nagy Imre újratemetésére. Utalt arra is, hogy a nemzetközi helyzet kedvezett ezeknek a kezdeményezéseknek. Kiemelte Mihail Gorbacsov szerepét, felidézve, hogy az egykori Szovjetunió akkori vezetője beleegyezett abba, hogy véget vet a hidegháborúnak.
A szóban forgó kezdeményezések között említette a páneurópai pikniket is. Elmondta: Debrecenben akkori MDF-es vezetők úgy gondolták, hogy miután a vasfüggöny már lebomlóban van, elérkezett az ideje, hogy magyarok és osztrákok a határ mentén baráti találkozót tartsanak. Ez volt az alapgondolat, és annak megvalósításához a debreceniek a soproni MDF-szervezet segítségét kérték. Egyidejűleg két fővédnököt választottak, Habsburg Ottót és Pozsgay Imrét. “Elvállaltam, mégpedig azzal a törekvéssel is, hogy államminiszteri kapcsolataimat is rendelkezésre bocsátom” – emlékezett vissza.
“Fővédnökként tudomásomra jutott, hogy sok ezer Magyarországon tartózkodó német menekült keresi annak lehetőségét, hogy kijusson az országból” – mondta el Pozsgay Imre, hozzátéve: kapcsolatait felhasználta annak terjesztésére, hogy amennyiben augusztus 19-én Sopron felé járnak, – az ideiglenes határnyitás keretében – “kitalálhatnak” az országból.
A Németh Miklós vezette kormány addigra már véglegesen eldöntötte, hogy a német menekülteket nem adja ki az NDK-nak. Annak ellenére sem, hogy az akkori keletnémet külügyminiszter egyfajta kompromisszumot ajánlott fel Horn Gyulának. Ennek lényege az volt, hogy amennyiben Magyarország a kiadás mellett dönt, aki akar, az NDK-n keresztül Nyugatra mehet. A kormány ezt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével kihirdette a menekülteknél, de senki nem jelentkezett, hogy visszatérne. “Körülbelül ennyi volt a bizalom saját hatóságaik iránt” – mondta Pozsgay Imre, felidézve azt is: az akkori Csehszlovákiában az NDK-s menekültek csak nyugatnémet felségterületnek számító helyen tartózkodhattak, és ha kiléptek az utcára, letartóztatták őket, és visszaküldték a keletnémet kommunista államba. Magyarország ugyanakkor még a hivatalos intézményeket is rendelkezésükre bocsátotta.
Pozsgay Imre hangsúlyozta, hogy nemcsak a piknik volt előre tervezett, hanem a jelképes határnyitás is. Eldöntötték azt is, hogy a határőrségnek nem lesz semmi teendője. Ez így is történt 1989. augusztus 19-én, amikor elindult a keletnémetek “rohama”, a határőrség leeresztett fegyverrel szemlélte az eseményeket.
Fővédnökként szerepe a többi között az volt, hogy a pikniken részt vevő szervezeteknek a magyarországi engedélyeket beszerezze. Mint elmondta, munkatársai közreműködésével a magyar titkosszolgálatokat is igyekezett felkészíteni arra, hogy ne akadályozzák a keletnémet menekültek gyülekezését. Személyesen azonban Pozsgay Imre nem volt jelen a pikniken, Habsburg Ottóval ugyanis megállapodtak abban, hogy mivel “kockázatos” lépésről van szó, jobb, ha vezető politikusok nincsenek ott. Ám mindketten üzentek, ennek lényege az volt, hogy eljött az ideje az Európát megosztó szemlélet elvetésének.
A páneurópai piknik – mint hangsúlyozta – merőben polgári kezdeményezés volt, ami a hivatalos politikát illeti, rajta kívül abban senki nem működött közre. A fővédnöki szerep ellátásához sem kellett engedélyt kérnie senkitől, Németh Miklós akkori miniszterelnöktől sem.
A piknik szavai szerint sorsforduló volt. Attól kezdve már végképp nem lehetett visszafordítani a dolgokat. A német menekültek a határáttöréssel lezárták az NDK történetét.
Németh Miklós kormányfő rögtön felismerte, hogy rendkívüli helyzet alakult ki, és kereste a kapcsolatot Helmut Kohl német kancellárral. Augusztus 25-én Horn Gyula külügyminiszterrel már Bonnban tárgyaltak Kohllal és külügyminiszterével, Hans-Dietrich Genscherrel, előkészítendő a szeptember 10-i hivatalos határnyitást. Ami – mint Pozsgay Imre ismételten hangoztatta – az augusztus 19-i páneurópai piknik nélkül nem következett volna be. Mint ahogy a piknik és a határnyitás nélkül a hírhedt berlini fal sem omlott volna le november 9-én, hanem talán csak jóval később. A magyar szerepvállalás felgyorsította az eseményeket.
És hogy mi volt 1989 legfőbb tanulsága a többi között a páneurópai piknikkel? Pozsgay Imre szerint az, hogy a diktatúrát meg lehet szüntetni a nép, a társadalom közreműködésével.