hirdetés

Az ellenzéki párt azért indít pert a földalapkezelő ellen, mert nem válaszolt Kishantost érintő adatkérésükre. Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint mára szimbolikussá vált a kishantosi ügy, ahol értelmetlen pusztítás történt egy jogvita alatt álló területen. Rémisztőnek nevezte, hogy hogyan vehetnek el földeket emberektől.

A képviselő kitért arra, hogy amikor személyesen járt Kishantoson, akkor rendőrökkel és egy vagyonvédelmi szervezet munkatársaival találkozott. Adatkéréssel fordult a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA), hogy milyen szerződések kötik őket a vagyonvédelmi céghez, de a 15 napos határidő lejártáig nem kapott választ – mondta. Bejelentette, hogy ezért csütörtökön pert indítanak az NFA ellen.
A társelnök úgy fogalmazott: álláspontjuk szerint a rendőrségnek törvényes védelmet kellett volna nyújtania a birtokvitában érintett kishantosiaknak, de ehelyett a hatóság “félrenézett”, a rendőrség az új bérlők és “áttételesen az egész állami földpolitika mellé állt”. Az LMP ez ügyben ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz – közölte.
Több egészséges élelmiszert a földekre!
Az LMP kezdeményezi a Nemzeti Földalapról szóló jogszabály módosítását, hogy az állami földeken minél nagyobb mértékben lehessen egészséges élelmiszereket termeszteni – ezt Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt képviselője jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke elmondta, miközben Magyarországon magas a közösségi tulajdonú földek aránya, az államnak semmilyen stratégiája nincs arra, hogy azokat hogyan hasznosítsa, pedig míg azt nem lehet elérni, hogy a magántulajdonú földeken növeljék az egészséges élelmiszerek arányát, addig ezt az állami földeken meg lehet tenni.
Szerinte országosan 400 ezer hektárra kellene növelni azoknak a területeknek a nagyságát, amelyeken bioélelmiszereket állítanak elő. Sallai R. Benedek megjegyezte: jelenleg csak 130 ezer hektáron termelnek egészséges élelmiszereket, és az olyan esetek, mint a kishantosi földügy, elveszik az emberek kedvét attól, hogy ilyen gazdálkodásba fogjanak.
Szél Bernadett kérdésre beszélt arról, hogy különbséget lát a szkinhed múlttal vádolt Sneider Tamás és Molnár Zsolt ügye között. Többek között azt mondta, hogy a jobbikos – a parlament alelnökévé választott – Sneider Tamást korábban jogerősen elítélte a bíróság, míg a szocialista Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke vizsgálatot kért maga ellen; ennek eredményét meg akarják várni, mert akkor fog látszani, hogy milyen helyzettel állnak szemben.