hirdetés

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a néni, akit kiraboltak. A 91 éves asszonyt egy 22 éves férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Halmajon támadott meg pár ezer forint miatt. A rablót elfogták, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

altatósrabló

A brutális fiatal rablót elfogták – közölte a police.hu-n a megyei rendőr-főkapitányság szombaton. A nyomozás adatai szerint pénteken délelőtt a férfi bement a 91 éves asszony lakásába, ahol megpróbálta ellopni a nő pénztárcáját. A tulajdonos észrevette és kérdőre vonta a fiatalembert, aki ellökte az idős nőt, majd a néhány ezer forintot tartalmazó pénztárcával elmenekült a helyszínről.

A sérült asszonyra egy látogatója talált rá délután, és értesítette a rendőrséget, illetve a mentőket; a nő életveszélyes koponyatörést szenvedett.

Az encsi rendőrkapitányság járőrei néhány órán belül elfogták a rablót. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rablás és gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a helybeli férfi ellen. A gyanúsítottat őrizetbe vették – közölte a rendőrség.