Nyomoz a rendőrség ismét halottat találtak Szegeden
2023-05-28 23:21
Újabb gyilkosság Szegeden. Az elmúlt hetekben ez már nem ez az első eset, hisz nemrég egy egyetemista diák és annak párját találat meg holtan. Most Újszegeden egy erdős résznél találtak egy elhunyt személyt.
Holttestet találtak vasárnap Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei, bűncselekmény történt. A rendőrség a honlapján azt írta: a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a nyomozók vizsgálják a körülményeket.
A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erdős területen történt. A telket szalagokkal zárták körbe a rendőrök, a tetthely fölé a szemerkélő esőben sátrat emeltek, ahol fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoznak. A sátor közelébe egy generátort is telepítettek, így várhatóan éjszakába nyúlik a vizsgálat – tapasztalta az MTI tudósítója.
A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.