hirdetés

Ismét csorbítják a rendvédelmi dolgozók jogait. Így a véleménynyilvánítás és többek között szűkülni fog a jövőben még a szabad mozgás is.  Éppen ezért tiltakoznak hevesen a szakszervezetek az úgynevezett szolgálati törvény módosítása miatt. A február 4-ig véleményezhető – a kormány által még nem tárgyalt – javaslat kapcsán elsőként a rendőri, a belügyi, illetve tűzoltósági érdekképviseletek fejtették ki aggályaikat. Elsősorban a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztását korlátozó változtatásokat sérelmezik, de a véleménynyilvánítás szabadságának megnyirbálását sem fogadják el.

tűzoltók

A rendvédelmi szakszervezetek elutasítják a javaslatot, mely tovább csökkenti a hivatásosok jogait. Megítélésük szerint az új szolgálati törvény tervezete a jelenleg hatályos törvényhez képest számos hátrányosabb rendelkezést tartalmaz, miközben 2010. óta a hivatásos állomány jogosultságait már több alkalommal korlátozták, kötelezettségeiket pedig növelték.

A szolgálati törvény az illetményemelést leszámítva egyértelműen az állomány eddig meglévő jogainak további csökkenését, elvonását tartalmazza, ezért a javaslatot a szolgálati viszonyban állók, többsége érdekében nem támogatják – közölte Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldal elnöke.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete aggodalmait azon a rövid szakértői egyeztetésen fejtette ki, amelyet a változtatásokról tartottak. Egyebek között nem értenek egyet azzal, hogy a Magyar Rendvédelmi Kar tagja, tisztségviselője nem lehet olyan személy, akit szakszervezeti tisztségviselőnek választottak. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai még rosszabbul járnak, ők még érdekvédelmi szervezetet sem hozhatnának létre.

A törvénytervezet a véleménynyilvánítás szabadságáról szólva egy merőben szokatlan rendelkezést is tartalmaz:

A hivatásos állomány tagja az internetes felületen, magánszemélyként történő megnyilvánulása, magánvélemény nyilvánítása során a hivatásos állományba tartozására vonatkozó adatot nem hozhat nyilvánosságra. Azon túl, hogy nyelvtanilag zavaros a mondat, előreveti, hogy a tűzoltók, rendőrök a jövőben még a Facebook adatlapjukra sem írhatják ki, hivatásos állományban vannak, nem közölhetnek magukról egyenruhás fotókat, meg sem említhetik, hogy mi a foglalkozásuk.

A legnagyobb felháborodást azonban az váltotta ki, hogy módosítanák a „szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása” című paragrafust, mely korábban csak a titkosszolgálatok tagjaira volt érvényes. Ezentúl viszont a teljes magyar rendvédelmi állomány minden tagját köteleznék arra, hogy külföldre utazását bejelentse a szolgálati elöljárónak, aki szolgálati vagy nemzetbiztonsági érdekből, indokolt írásbeli döntésével azt megtilthatja vagy korlátozhatja.

( Népszava-Esti Újság )