hirdetés

Amit tegnap elbontottak Tarlósék, azt ma Simicskáék visszatették. Kezdődik, úgy tűnik, a macska-egér játszma a miniszterelnököt legeciző nagyvállalkozó és a kormányhoz közeli fideszes politikai elit között. Hogy mi lesz a vége a reklámoszlop-háborúnak, azt nem tudni, de az már most látszik, hogy egyfajta csendes főváros, illetve Fidesz-ellenes új polgári engedetlenségi mozgalom indult útjára a Simicska-féle akcióval. Egyértelműnek tűnik, hogy ezen cselekedettel a Simicska-féle érdekcsoport szembeszállt a kormányhatalommal, amelyet úgy tűnik, nem fogad el sem demokratikusnak, sem törvényesnek.

simicska oszlop

Simicska Lajos cége, a Mahir embereivel újra felállíttatta a hirdetőoszlopokat a Soroksári úton, közben a Budapest Közút az Üllői úton rombolt. Azaz a főváros és Simicska között elkezdődött a macska-egér játék. Az egyik hírportál kapott arról fotókat, hogy Budapesten, a Soroksári úton ismét felállították azokat az oszlopokat, amelyeket szombaton a fővárosi Budapest Közút Zrt. emberei elvittek. Persze már ez sem volt egyszerű, hisz őrző-védő cég védte a Simicska-féle oszlopokat.

A Budapest Közút vasárnap az Üllői úton kezdte bontani a Simicska Lajos tulajdonolta Mahir hirdetőoszlopait. Ahol feltehetőleg újra egyszer csak kinőnek majd a Simicska-reklámoszlopok. S ez a játék igen sokáig fog menni, hisz a Fideszt anno megmentő pénzügyi guru, Simicska nem az az ember, aki veszni hagyná bármely érdekeltségét, hacsak ő nem dönt úgy, hogy arra nincs már szüksége. Márpedig most elvből nem hagyja a Mahir-oszlopokat Simicska veszni, mert úgy tűnik, ezen reklámoszlopokra kötött szerződését csak azért mondták fel Tarlósék és a fideszes többségű városvezetés, mert elmondta aktuális véleményét régi jó barátjáról, a miniszterelnökről. Ha nem is szépen, ha nem is épp úri módon, hanem a maga egyszerű és polgári stílusában.

Mint ismeretes, a Mahir és a főváros még 2005-ben kötött 25 évre szóló szerződést a hirdetőoszlopokról, amelyek a Mahir jogi képviselője, Magyar György ügyvéd szerint darabonként egymillió forintot érnek. A szerződést azonban a Fővárosi Közgyűlés tavaly felmondta. A döntés jogosságát a Mahir továbbra is vitatja.