hirdetés

Állítólag nem egyedül vitte el jogtalanul kisfiát a francia apa Szombathelyről. Volt egy segítője is a hírek szerint, akit egyelőre nem azonosítottak. Mint ismeretes, a hét elején, miután szóváltás alakult ki a francia Patrick Royer és exbarátnője között, a férfi megverte V. Katalint, majd a nála lévő közös kisfiukkal, Leonnal elment. Az Esti Újság úgy tudja, már feltehetőleg rég Franciaországban vannak. Az ügy érdekessége, hogy jelen helyzetben, hogy magával vitte Leont, a kisfiát, a francia férfi nem biztos, hogy bűncselekményt követett el, hisz a gyermekrablás már eleve kizárt. Egy szülő a saját gyermekét elrabolni nem tudja.  

 gyermek raboló apa

Tettestársa is volt a szombathelyi erőszakos gyermekelvitelnek, és ezen ismeretlen személy segíthetett kvázi elrabolni V. Katalintól a kétéves Leont Szombathelyen. A rendőrség egyelőre a gyereket és az apát körözi.

A Magyar Nemzet szerint a bántalmazott anya súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, amikor volt élettársa rátámadt, mielőtt közös fiúkat, Leont magához vette az utcán. A francia férfi állítólag a földre rántotta az asszonyt a karjában tartott gyerekkel együtt, és a földön ütötte-rúgta a nőt, a gyereket azonban így sem tudta elragadni, ekkor spray-vel lefújta az asszonyt, lefogta őt, és ekkor egy franciául beszélő másik férfi vette ki anyja kezéből Leont, és berakta egy fehér autóba. A férfi nem bántotta a nőt, de a gyerekrablást vélhetően elkövette, amikor erőszakkal kiragadta a gyereket anyja karjai közül. Amennyiben ezen eseményleírás igaz, úgy a gyermek is sérüléseket szenvedett, hisz aligha lehet egy földön fekvő nőt vagy bárkit úgy rugdosni, hogy közben a kezében lévő gyermeket ne találja el az erőszakoskodó. Sőt, a gyermek ezek szerint a spray-ből is kapott, de akkor szegényke meg üvöltött volna torkaszakadtából, amiről viszont semmi hír.

Így egyelőre a kisgyermek családi állapotának a megváltoztatása és az ehhez köthető támadás picit hiányos, és mintha nem lenne kerek. Persze az is lehet, hogy ezen hiányosságokat csak a sajtó nem ismeri, de a nyomozóhatóság igen.

A gyerekrablók francia rendszámú autójukkal Franciaországba indulhattak. A rendőrség egyelőre a gyereket és az apát körözi.