hirdetés

Tovább folytatódik az Electro World milliárdos adócsalási ügye, amelyet még 2011-ben leplezett le a NAV. A vádlottak azonban idén fellélegezhettek, egy ici-picit, mert a per bírája lemondott. Így az egész monstre és összetett milliárdos adócsalási eljárást elölről kell kezdeni. Az ügy érdekessége, hogy az Electro World perben az a két ex-rendőr Porkoláb Zsolt és Labancz Ferenc  a vád tanúja volt, akiket nemrég a bíróság egy másik ügyben elítélt és akikre nem mellesleg a milliárdos adócsalási ügy egyik főszereplője P.Csaba terhelő vallomást tett.

 

Nagy volt a csönd az Electro Worl milliárdos adócsalási ügyében, sőt olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a felelősök megússzák a dutyit, mert vádalkut kötöttek két ex rendőrre Porkoláb Zsoltra és Labanc Ferencre nézve egy másik perben. Utána jártunk, hisz a bírósági folyosói pletyka sehogy sem stimmelt nekünk. Így megkerestük a Fővárosi Törvényszéket. .

 

Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügy még folyamatban van. A bíró személyében nemrég változás történt, mivel az ügy bírája időközben lemondott bírói tisztségéről. Az új bíró várhatóan még ebben a félévben új tárgyalási napot tűz ki, amely során – a hatályos eljárásjogi szabályok alapján – az iratok felolvasásával meg kell ismételni az eddig lefolytatott bizonyítási eljárást. –írta az Esti Újságnak a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya.

 

Kiderült P.Csaba és társai aligha ússzák meg a milliárdos adócsalási ügyet, igaz az időmúlása nekik dolgozik és ezt a bíróságnak is figyelembe kell majd vennie, hisz az ügy nyomozása 2011. nyarán kezdődött.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói nyomozási cselekményeket, egyebek között házkutatást hajtottak végre az Electro World központjában.

A hivatal a nyomozás érdekeire tekintettel több részletet egyelőre nem közölt. A cégcsoportnál több százmilliós, milliárdos fiktív számlázás és adócsalás gyanúja merült fel.

A nyomozáskor a fizetésképtelenség határára sodródott már Electro World . A NAv nyomozói így nemcsak a társaság budai központját, a korábbi elnök-vezérigazgató, P. Csaba siófoki házát, valamint a jelenlegi vezérigazgató, N. K. András Budakeszin található, közel 2700 négyzetméteres luxusvilláját. A pénzügyi nyomozók számítógépeket, mobiltelefonokat és több raklapnyi cégiratot foglaltak le.

A monstre bűnügy hátterében egy évek óta számlagyárként működő társaság, a Bender Log Befektetési Zrt. áll, amely több százmillió forint értékben bocsátott ki fiktív számlákat az Electro World cégcsoport számára.

A műszaki cikkeket forgalmazó cégbirodalom az egyetlen, amelyet a Bender Log Zrt. fiktív bizonylatokkal látott el: a számlagyárként működő társaság “ügyfelei” között mamutcégek sora szerepelhet, a részükre kibocsátott fiktív számlák összértéke megközelítheti a 15 milliárd forintot. A szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozat kulcsfigurái F. György és T. György, akik a fiktív számlák iránti igényeket közvetítették a Bender Log Zrt. számára.

S, hogy került a képbe a két ex-rendőr?  Foglalkoztak az Electro World ügyével. Azonban egy újságíró barátjuk az ő általuk összegyűjtött infókkal megzsarolta P.Csabát és ezt a két ex-zsarura kenték. Igaz az adócsalási ügyben maga P.Csaba is megerősítette, hogy a volt rendőröknek ő nem adott pénzt, hanem egy bűnügyi portál vezetőjének adta azt. Azonban az egykoron szebb napokat látott rendőrök így komoly bajba keveredtek, egy másik ügyben vádlottak lettek és mint kiderült más ügyfeleiket is megzsarolta ez a bűnügyi portálos ismerősük, mégis csak a zsaruk lettek elítélve.

Érdekes, több mint érdekes.