Nem is értjük az Elf Bar üldöztetését hisz ez egy vízipipa
2022-06-28 13:02
Az Elf Bar elleni hivatali háború folytatódik. Csak azt nem értjük, hogy pontosan miért, hisz ez egy mini vízipipa. Teljesen úgy is működik legalábbis az ízesített változat. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük Elf Bart is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak – közölte a hatóság.
A tájékoztatás szerint az ELF BAR VAPE – Bensons Europe s.r.o. és a Vaper s.r.o. weboldalukon vélhetően azt a hamis benyomást keltik, hogy a termékek jogszerűen forgalmazhatók, holott mind a nikotint tartalmazó elektronikus cigaretták, mind a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök ízesített változatainak forgalmazása és távértékesítése Magyarországon tiltott.
Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet a magyar fogyasztókkal szemben, mivel a vásárlók a cégek honlapjai alapján – tévesen – legálisan árusíthatónak gondolhatják a termékeket – áll a közleményben.
A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására, ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.
Mindez azért is érdekes mert jó pár Eu-s országban ezen Elf Barok értékesítése nem törvénytelen, legalábbis amiben nincs dohány. Nálunk az, ami picit érthetetlen.
Ráadásul csak halkan jegyezzük meg az ízesített Elf barok olyan elven működnek, mint az egyszerű vízipipa. Igen mint a vízipipa. Úgy tudjuk az sem illegális Magyarországon, sőt egyre népszerűbb. Ennek tudatában pedig végképp érthetetlen, hogy akkor mi ez a nagy hatósági üldöztetés ? Sejtjük. Jó lenne, ha az egyre népszerűbb termékre valamiféle adót be lehetne szedni.
Nos hamarosan a vízipipa ellen is lehet GVH vizsgálat indul majd, sőt NAV akciók sora az Elf Bar esetéből kiindulva, hisz ez a pici eszköz is, ha tetszik ha nem, vízipipa.
Természetesen a hatóságok aggodalma érthető, hiszi termék népszerű a fiatalok körében, mert olcsó és mert jó is, mert vízipipa. Azonban a dohányforgalmazók konkurenciát látnak benne éppen ezért, így üldözni kell. A hatóságoknak pedig jól jönne valami külön adó ebből, dehát adódik. kérdés, hogy hogy ? Ez nem dohány, ez nem nikotinos termék, ez egy sima kézi vízipipa se több, se kevesebb.
( Csákány Tibor )