hirdetés

Sanyika nevelőanyját aki két napig autózott a kisfiú holttestével céltalanul elmeorvosok vizsgálják. A nyomozók és az ügyészség arra kíváncsi beszámítható volt-e a kisfiú halálakor a nevelőanya. Sokak szerint nem. Amennyiben kiderül, hogy a nevelőanya valamilyen elmebajban szenved úgy a felelősségre vonást is megúszhatja. Mint ismertes a 2 éves kisfiú félrenyelt és megfulladt, ami már alapjaiban hihetetlen és megdöbbentő.

Igazságügyi elmeorvos szakértőt rendeltek ki ahhoz a nyíregyház nevelőanyához, akihez a 2 éves Sanyika és húga került idén év elején. A  nehéz sorsú és sanyarú környezetből kiemelt kisfiú étkezés közben félrenyelt, fuldokolni kezdett de a nő nem tudott mit kezdeni ezzel a vészhelyzettel és így a kisfiú megfulladt. Nos ez már alapjaiban megdöbbentő, hogy hogy hogy nem tett semmit a nevelőanya ? Vannak erre bőven megoldások, hogy ebbe ne haljon bele senki ? Miért nem cselekedett ? Helyette a halott kisfiúval és annak húgával két napig céltalanul autózott.

Persze adódik a kérdés miért nem rohant segítségért ? Miért nem hívta a mentőket ?

Sokakban felmerült a kérdés a nő nem beszámítható, sőt alkalmatlan nevelőszülőnek is. Az eset pedig rávilágított arra, hogy a nevelőszülők kiválasztásának módszere nem jó, rossz.

A nyíregyházi asszonyt a rendőrség segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a nevelőanyát. Pszichiátert is kirendeltek mellé, az első vizsgálatok után pedig felmerült, hogy az anyuka nem beszámítható.

„A szakvéleményben leírtakra, valamint az eljárás egyéb adataira tekintettel, szükségessé vált igazságügyi elmeorvos szakértő kirendelése is. A rendőrség ezt megtette, a szakértői vizsgálat folyamatban van” – mondta Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője a Tényeknek. Ezt a csatorna szerint olyankor kéri a hatóság, ha elmebetegség gyanúja merült fel.