Nekiment Kövérnek a főszerkesztő
2015-03-17 18:12
Kiakadt a Nemzet főszerkesztője, pedig rá is sokan kiakadtak az elmúlt években és hetekben. A Magyar Nemzet főnöke most jól nekiment Kövér Lászlónak a hétvégén tett kijelentései matt. A lap főszerkesztője vezércikkben reagált a házelnök szavaira. D. Horváth Gábor szerint elfogadhatatlan Kövér László nyilatkozata, egy közjogi méltóság „nem bélyegezhet meg közösségeket”.
Mint ismeretes az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról, hogy Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió pedig nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként. A házelnök szerint a jobboldal médiából tájékozódó része kárt szenvedett, hiszen egyelőre, még egy rövid ideig orientációs zavarban lesznek, mivel a megszokott orgánumaik más üzeneteket és magyarázatokat közvetítenek, mint eddig. „Fontos tanulság, hogy a sajtószabadság ma a tulajdonos szabadságát jelenti, ez Simicska nyilatkozataiból egyértelműen kiderül. S ha ez így van, akkor a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk”. Hozzátette, erre saját híveiket is fel kell készíteniük és új csatornákat kell találni, hogy üzeneteiket, érveiket eljuttassák választóikhoz.
A Magyar Nemzet vezércikkében D. Horváth Gábor főszerkesztő reagált a házelnök szavaira. Mint írja, Kövér László nem tartozik „a közéleti botrányoktól fulladozók” közé, akinek „a vagyonnyilatkozatait naponta kell újraértelmezni”, felelős politikus, aki nem az „ismeretlenség homályából” került elő. Ezért nem mindegy, mit mond a lapról, „most épp a szolidaritásról és kollegialitásról megfeledkező Magyar Hírlapnak”.
A főszerkesztő szerint Kövér László nyilatkozata több szempontból is rosszízű. „Ő nem csupán a Fidesz tagja, hanem Magyarország közjogi méltósága, aki nem bélyegezhet meg közösségeket, nem minősítheti olvasóinkat, és nem mutathatja ki nyíltan ellenszenvét a nyilvánosság képviselői iránt sem. Végképp elfogadhatatlan, ha egy politikus a pártjában keletkezett feszültségeket, indulatait a sajtón, ez esetben a Magyar Nemzeten vezeti le”- írja D. Horváth, aki szerint érthető, hogy lapjuk tulajdonosa, „aki nemrég még a Fidesz egyik tekintélye volt, ma a pártban közgyűlölet tárgya”. Hozzáteszi: „ha azonban ez a kizárólagos viszonyítási pont a 77 éves Magyar Nemzethez vagy a magyar hírtelevíziózásban úttörő Hír Televízióhoz, akkor nem közügyekről, hanem sérelmi politikáról beszélhetünk csupán. Ami természeténél fogva kicsinyes és rövidlátó”.
A főszerkesztő szerint Kövérnek az a mondata, hogy a Magyar Nemzet ellenzéki orgánumként kezelhető, „rosszindulatról, az elmúlt évtizedekre jellemző beidegződésről, de leginkább a helyzet teljes félreértéséről tanúskodik”.
„A Magyar Nemzet és a Hír Televízió nem azonosítható a tulajdonosával, tulajdonosaival, akármennyire el akarja is mosni a határokat Kövér László. Kritikája, hogy a sajtószabadság ma (csupán) a tulajdonosok szabadságát jelenti, nem igaz. Ezen ő nyilván azt érti, hogy a Magyar Nemzetnél és a Hír Televíziónál az újságírói szabadság és lelkiismeret nem létezik, mert csak az jelenhet meg, amit a tulajdonos megenged”- írja D. Horváth. Hozzáteszi: a Magyar Nemzetnél és a Hír Televíziónál „az összes résztvevő számára teljesen természetes, hogy a tulajdonos akarata és érdekei nem feltétlenül vágnak egybe az alkotói közösségek céljaival” és „ilyenkor is az újságírás szakmai szabályai érvényesülnek, amelyek kívül esnek a tulajdonosi jogok mindennapos gyakorlásán”.
A lap főszerkesztője szerint a körülöttük keltett zajnak megvan az oka. „A lap vezetésében pár héttel ezelőtt változás történt. Nem igazán radikális változás, hiszen bár a korábbi vezetés lemondott, a Magyar Nemzetet az olvasók által jól ismert régi-új vezetők szerkesztik tovább, a korábban megismert kitűnő újságírókkal együtt. Az elmúlt hetek meggyőzhették, de a következő hetek, hónapok biztosan meg fogják győzni az olvasókat, hogy a lap – majdnem nyolc évtizedes értékeit is figyelembe véve – nem igazán változik”- írja a főszerkesztő.