hirdetés

Igen gyorsan dolgoztak a hatóságok. Hajnalban elcsípték az embercsempészt, délutánra már a bíró előtt állt és elítélték. Az Esti Újság úgy értesült, hogy van egy belső utasítás a rendőrségen belül, hogy mindenkit el kell ítéltetni, előzetesbe kell helyeztetni, aki menekülteknek segít.

menekült4

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei bukkantak a migránsokat szállító teherautóra egy rutin elenőrzés során. A 41 éves férfit az M1-es autópályán ellenőrizték a vámosok, akik a járművet is átvizsgálták. A tehergépkocsiban négy szír állampolgárt találtak, akik nem tudták igazolni Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat. A bevándorlókat és a járművezetőt a helyszínre hívott rendőrök előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra.
A migráns szírek ellen a rendőrség idegenrendészeti eljárást indított, A.E.-t pedig embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a főkapitányság nyomozói. A férfit a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitány Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és még aznap bíróság elé állítását javasolta a Komáromi Járási Ügyészségnek. A rendőrök a terheltet 2015. július 3-án átvitték a Komáromi Járásbíróságra, ahol az ügyészség indítványozására a bíró elítélte.

Úgy tudjuk a rendőrségen parancsba van adva, hogy mindenkit le kell csukatni, aki segíti a menekülteket a továbbjutásban. Azokat is, akik mondjuk csak felveszik a stoppos migránsokat. Mindez pedig veszélyes, hisz egy segítőkész sofőr honnan tudhatné, hogy ki az aki már regisztrálva van Magyaroroszágon és ki az, aki nincsen ? Az új eljárási rend veszélyes. Állítólag több olyan eset is előfordult, hogy a menekültek vallomásaikban azt nyilatkozták ők stopposok voltak, nem fizettek semmit a sofőrnek. Mégis rácsok möge került a jóakaró sofőr. De állítólag arra is volt példa, hogy a tolmács hiába forította le a migránsok vallomását, nem az került a jegyzőkönyvbe.

Természetesen megkerestünk több tolmácsot is, akit a rendőrség alkalmaz a migránsok miatt. Volt, aki nem kívánt inkább nyilatkozni. Míg mások csak annyit közöltek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják értesüléseinket.