hirdetés

Már migránsokat is gázoltak, ami várható volt. Röszkénél egy autós szó szerint belehajtott a régi autóúton sétáló menekültek csoportjába. Három migránst kórházba vittek a mentősök a többiek elszaladtak. Eközben a déli határszakasz összeomlott kerítés ide vagy oda, hisz csak Csongrád megyében több mint háromezer menekültet tartóztattak fel a rendőrök.

busz migráns

Meg volt az első menekült gázolás is. Röszkén, naná. Több menekült is sétált a régi 5-ös úton, a 178-as kilométer közelében Szeged fel, amikor közülük három embert elsodort egy szintén Szeged felé haladó személyautó – közölte a rendőrség.

A mentők a sérülteket kórházba vitték, a csoport többi tagja elszaladt a helyszínről. Az elgázolt migránsok állapotáról egyelőre nincsen hír.

Amúgy rekordokkal teli este volt, hisz háromezernél is több menekültet állított meg a rendőrség tegnap csak Csongrád megyében. A modernkori vasfüggönyünk azaz a kerítés nem tart vissza senkit, úgy tűnik, sőt. A gyűjtőtáborban a hidegben Röszkén, fagyoskodtak a menekültek.

A belga VRT televízió riportere kora reggel közölte, a Twitterén egy fotóval megerőstíve, hogy a röszkei gyűjtőpont szinte teljesen kiürült. A menekülteket buszokkal vitték táborokba éjjel folyamatosan.

Eközben a Keleti pályaudvaron tömött, kígyózó sorban állnak a menekültek a Keleti pályaudvaron az nyolcas vágány mellett – jelentette az Origo tudósítója. A tranzitzónában is állnak a sátrak, sokan még alszanak. A hangulat nyugodt, rendőrök is vannak a helyszínen, de kiabálás, tömegjelenetek ezúttal nincsenek.