hirdetés

Állítólag körlevél ment a kormányközeli polgármestereknek, hogy a településük hozzon minél előbb migránsellenes határozatot. A dacoló városokról most is állítólag lista készül, mint anno a szavazókról is. Úgy tudni,Veszprém megyében ennek nyoma is van, de az érintettek nem mernek nyilatkozni. 

fenyvesi-orbanA Népszava szerint a kormánypárti többségű önkormányzatok sorra kapják az olyan leveleket, amilyeneket legutóbb Fenyvesi Zoltán, a Fidesz Veszprém megye 3. számú választókerületének elnöke küldött azon polgármestereinek, ahol eddig még nem hoztak migránsellenes határozatot. A levél szerint a határozatról tájékoztatni kell a lakosságot, mert felelős településvezető a referendumon való részvételre és NEM szavazat leadására buzdít.

A testületi döntést a helyi Fidesz-irodának jelenteni kell, hogy nyilvántartásba vehessék a feladatot teljesítő településeket.

Jogszerűen egy fideszes választókerületi elnök a tőle mindenben független helyhatóságok döntéseiről elméletileg semmilyen tájékoztatást nem kérhetne. Gyakorlatilag azonban ez másképp van, mint látjuk.

A Népszava – a birtokába került levél alapján – azt írja, hogy a lista lehet annak a fenyegetésnek az alapja, hogy azok között a városok között osztják majd szét a bevándorlókat, ahol nem szavazták meg a határozatot. A megkeresett önkormányzatok többsége azért fogadja el a határozatot, hogy később ne ezen múljon a kormányzati támogatás. A megkérdezett polgármesterek erről nem mertek nyilatkozni, de a lap több helyről is megerősített információi szerint ez áll a határozati javaslat átvételének hátterében.

A fideszes Fenyvesi Zoltán nemcsak azt várja el, hogy körzetében minden település ítélje el a menekültkvótát, hanem ehhez még határozatmintát is küldött, biztos, ami biztos.

A lap szerint az érintett települések polgármestereinek jó része független, a Fidesznek rájuk tehát semmilyen befolyása sem lehetne, mivel ez sértené a választott településvezetők függetlenségét, de a kormány retteg a kudarctól, amelynek komoly hatása lenne egy-egy választókerületi elnök karrierjére is a pártban. A Népszava próbálta felvenni a kapcsolatot Fenyvesi Zoltánnal, hiába.

(Fotó: archív)