hirdetés

Komoly bajban a szocialisták. Pontosabban mondva nehéz lesz kijönnie Mesterházy Attila szocialista pártelnöknek abból, hogy  helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, több száz millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján. Az MSZP-s honatya a csaknem kétszázötvenmillió forintos összeget nem tüntette fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem – írja a Magyar Nemzet. A kormányközeli újság írásában azt is felvetette, hogy bncselekmények gyanújára adhat okot az, hogy a baloldali politikus elfelejtette többszázmilliós vagyonát bevallani.  Mindezt pestiesen csak úgy hívjuk ez kellemetlen nagyon kellemetlen. 

A politikus, aki korábban a szocialisták országos választmányát vezette, 2008 januárjában döntött úgy, hogy Ausztriában számozott értékpapírszámlát – két klíring és két time deposit számlát – nyit. 2008. január 28-án és 2009. április 10-én ezekre a számlákra 575 000 eurót és 162 954 dollárt helyezett el – közli címlapján a mai Magyar Nemzet.

A kormánypárti lap azt is megtudta, hogy Simon Gábor az összegeket később határozott idejű bankbetétekbe, majd értékpapírokba fektette. A betétszámla egyenlege 2013. október 16-án 770 000 eurót – tegnapi árfolyamon 240 240 000, azaz kétszáznegyvenmillió-kétszáznegyvenezer forintot – mutatott, írják. A szocialista országgyűlési képviselő az osztrák pénzintézetnek úgy nyilatkozott – a Magyar Nemzet ezt is tudja –, hogy a vagyon többek között egy cég, valamint egy budapesti ingatlan eladásából származott.

A szóban forgó időszakban azonban Simon Gábor tulajdonában nem volt olyan értékű ingatlan, valamint gazdasági társaság, amely magyarázatot adhatott volna a mesés összeg eredetére. A politikusnak a kérdéses időszakban három helyről származott rendszeres jövedelme. 2008-ban mint országgyűlési képviselő 5 829 120, mint önkormányzati képviselő 2 538 677 forint jövedelemben részesült.

Ezenkívül a törvényben meghatározott feltételek szerinti államtitkári juttatást kapott. Simon ekkor megtakarításként jelezte, hogy az UniCredit Banknál két, napi árfolyamfüggő értékpapírszámlán tartott, házastársával közös megtakarítása 7 000 000, illetve 3 500 000 forint. Ezenkívül az OTP-nél vezetett betétszámláján 4 000 000 forint megtakarítás volt. Az állandó lakcímeként nyilvántartott budapesti ingatlan 2008-ban teljes mértékben Simon tulajdona volt, ezenkívül házastársával, Simon Annával fele-fele arányban közösen birtokoltak egy 1252 négyzetméter területű soproni zártkerti ingatlant. Simon Anna 2008-ban 4 400 000 forint autófinanszírozási hitellel rendelkezett. A Simon Communication Bt.-nek 2008-ban a beltagja, míg házastársa a kültagja volt. A társaság egyébként 2009. július 1-jén végelszámolással megszűnt, folyószámlája akkor 161 240 forint túlfizetést mutatott.

Simon Gábor 2003-ban 9 497 375, 2004-ben 6 256 800, 2005-ben 7 708 677, 2006-ban 7 615 266, 2007-ben 11 102 556 forint adóköteles jövedelemben részesült.A politikus vagyonnyilatkozataiban a külföldi betétszámlán elhelyezett megtakarítás nem szerepel. Az összeget jövedelemként sem vallotta be, így a jogszabályok által előírt adót sem fizette meg. A Magyar Nemzet szerint az MSZP elnökhelyettese okirat-hamisítást követett el azzal, hogy valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatokat nyújtott be az Országgyűléshez, de bűncselekmények elkövetésének gyanúját veti fel az is, hogy a megszerzett vagyona után nem fizetett adót. És akkor a csaknem negyedmilliárd forint eredetéről még nem is beszéltünk – jegyzi meg az újság.

Nos azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy sajnos a politikusok teljesen mindegy, hogy jobb vagy baloldaliak néha elhiszik magukról, hogy ők sérthetetlenek. Nem járnak a földön. Az is tény, hogy elgondolkodtató vajon ezen összeg miből kerekedett  ? Túlórából ? Fusiból a meló után ? Természetesen biztos örökölte. A legkellemetlenebb része ezen simon-ügynek, hogy olyat odavágott az MSZP elnökének és a velük kolaicióra lépett többi pártnak, hogy az felér egy bokszmérkőzésen bekapott jobb horoggal. K.O még nincs ugyan, de mostantól nehéz lesz a baloldali összefogásnak elhitetni azt a szavazókkal, hogy ők a szegények, és elesettek pártján állnak.