hirdetés

Kedd este több robbanás történt az isztambuli repülőtéren, aztán fegyverropogások hallatszottak. Már 41 halottról és 239 sérültről számoltak be a hatóságok. Az isztambuli magyar főkonzul tájékoztatása szerint nincs tudomásuk arról, hogy az áldozatok között magyarok is lennének.

Atatürk repülőtér merénylet

 

Három robbanás rázta meg Isztambul legnagyobb nemzetközi repülőterét, majd lövöldözés hallatszott a parkolóból. A hatóságok szerint három öngyilkos merénylő felelős az akcióiért. A támadók az Atatürk repülőtér bejáratánál található ellenőrző pontot célozták meg. A helyszíni biztonsági személyzet tüzet nyitott az ismeretlen fegyveresekre, akik ekkor felrobbantották magukat – írja az Al Jazeera.

A terrortámadásban legalább 41 meghaltak és több mint 239-an megsérültek – közölte Bekir Bozdag igazságügyi miniszter. Több külföldi állampolgár is életét vesztette a merényletben: tíz külföldi és 3 kettős állampolgár szerepel az elhunytak listáján. A sebesülteket mentőautókkal és taxikkal szállították a környező kórházakba – tájékoztattak a török hatóságok.

A hatóságok lezárták a repülőteret. A támadást követően néhány járatot átirányítottak más repülőterekre – nyilatkozott egy repülőtéri illetékes, hozzáfűzve: nem világos egyelőre, melyik, szerda reggel induló járatokat fogják törölni.

A támadásért mindeddig senki nem vállalta a felelősséget, azonban a legtöbben az Iszlám Államot látják az akció mögött.

Az isztambuli Atatürk repülőtér a világ egyik legforgalmasabb légikikötője, ahol 2015-ben több mint 60 millió utas fordult meg.

December óta már négy merényletet követtek el Törökországban.

Az elmúlt egy évben egymást követik a terrortámadások Törökországban. A merényleteket célpontja számos alkalommal a két legfontosabb város, Ankara, illetve Isztambul volt.

Isztambulban tavaly decemberben kurd szélsőségesek robbantottak a város másik repülőterén.

Idén januárban az Iszlám Állam tagja robbantott fel magát a történelmi városrészben. Akkor 12 német és egy perui halt meg.

Március közepén négy turista halt meg, amikor az Iszlám Állam egy másik tagja öngyilkos merényletet követett el Isztambul egyik forgalmas bevásárlóutcáján.

Három hete pedig egy rendőröket szállító busz volt a célpont. A merényletben 12 ember vesztette életét. Ezt a támadást kurd szélsőségesek vállalták magukra.

A májusi adatok szerint egy év alatt harmadával zuhant a török turizmus. A 22 évvel ezelőtti, tehát az 1994-es szintre esett vissza a Törökországba látogató turisták száma.

(Fotó: AP)