hirdetés

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Mengyi Roland volt fideszes országgyűlési képviselőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt.
Ez az ítélet egy évvel több, mint amit Mengyi első fokon kapott, és az ítélőtábla súlyosított társai elsőfokú ítéletén is. A Fideszes ex-honatya Mengyi nem várta meg az ítélet indoklását, hanem sértődötten távozott a tárgyalóteremből. Nem erre számított és feltehetőleg hitt sokaknak, hogy ebből semmi nem lesz.

 

Még 2016-ban derült fény arra az országos pályázati csaláskísérletre, aminek agytrösztje a Borsod megyei kormánypárti képviselő volt. Mengyit vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, illetve bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletének bűntettével gyanúsították meg.

A megalapozott gyanú lényege szerint Mengyi barátja 2015-ben a volt fideszes politikus révén szerzett tudomást arról, hogy hamarosan nagyjából 800 millió forint értékű EU-s támogatás elnyerésére szóló pályázatot írnak ki szociális szövetkezeteknek. Mengyi azért, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék, ötmillió forintot kért a döntéshozóknak, valamint további ötmilliót, ha nyer a pályázatuk.

Ehhez képest a vádlottaknak nem volt célja az 500 milliós pályázati cél megvalósítása, hanem meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív túlárazott szerződéseket a feladatok látszólagos elvégzésére, majd a pénz jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.

Mengyi az egyeztetések alatt többször módosította, mekkora rész jutott volna a támogatásból az elkövetőkhöz, a végleges megállapodás szerint csak 10 százalék maradhatott volna a szövetkezeteknél.

Az első fokú ítélet idén februárban Mengyi Rolandot három év szabadságvesztésre ítélte, az indoklásban a bíróság jelezte, hogy beismerő és egyben terhelő vallomások, valamint az egyéb bizonyítékok, köztük a lehallgatási anyagok alapján állapította meg a vádlottak bűnösségét.

A Főváros Ítélőtábla szerdán a legtöbb vádlott ítéletén szigorított, Mengyi esetében is alaposnak tartotta a súlyosítást célzó ügyészi fellebbezést, így a volt fideszes képviselő négy évet kapott. Az ítélet jogerős. A politikusnak egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, erről majd a BVOP tájékoztatja. S az is lehet, hogy évekig nem kap behívót a dutyiba. Van erre már példa, a kisvárdai polgármester asszony ügyére elég csak gondolni.