Megölte a fiát, majd feladta magát a bajai rendőrségen
2016-05-10 07:57
Megölte saját a fiát egy baja férfi. A gyilkos szülő a brutális tette után feladta magát a rendőrségen, ahová besétált. Azt egyelőre nem tudni, mi vezette az apát fia megöléséhez.

Egy 58 éves bajai férfi megölte saját gyermekét, majd besétált a rendőrségre, és feladta magát. Azt, hogy miért tette ezt 27 éves fiával az apa, nem tudni egyelőre. Az Esti Újság úgy tudja, hogy egy családi vita fajulhatott el, és lett belőle emberölés. A férfi előzetes letartóztatását a rendőrség és az ügyészség úgy tudni, indítványozza a bíróságnál.
Feltehetőleg a rendőröket is megdöbbentette amikor az apa hétfőn 17 óra 30 perc körüli időben besétált az őrsre, és közölte, hogy jó napot kívánok, szeretném feladni magam, mert megöltem a fiam otthon.
Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
(Fotó: illusztráció, archív)