hirdetés

Meghalt egy fiatal pedagógus koronavírusban. Sajnos a koronavirus.gov.hu ezen esetet nem hozta valamilyen ok miatt nyílvánosságra. A Pedagógusok Szakszervezete ki van akadve az eset miatt és mély megrendüléssel értesült arról, hogy koronavírus-fertőzés szövődménye miatt meghalt egy 39 éves tanár.

 

A szakszervezet őszinte részvétét, együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának. Mint írják, ennek a tragédiának nem lett volna szabad megtörténnie. A PSz hetek óta szajkózza, hogy a tanérok félnek, nincs megfelelő védelem az oktatáshoz de az EMMI föle botját sem mozgatja. Ráadásul a mostani drámai eset is kimaradt az Operatív Törzs mindennapi tájékoztatásából, rejtély miért.

A PSZ közleményében az olvasható, hogy ez az eset minden eddiginél jobban mutatja, hogy a kormány magukra hagyta a köznevelési intézményeket, az oktatásban dolgozókat, feláldozza őket azért, mert a gazdaságot működtetni akarja.

A biztonságos munkavégzéshez ugyanakkor nagyon sok helyen nem teremtették meg a feltételeket. Még a szájmaszkot is a tanároknak kell megvenniük. A fertőtlenítőszerekről, a fertőzésben érintett intézmények alacsony számáról szóló napi beszámolók már nem elegendők, határozott intézkedésekre van szükség az újabb tragédiák elkerülése érdekében.

A szervezet emlékeztetett, hogy augusztus 12-én elküldte a minisztériumoknak és a kormányzati szervezeteknek ajánlásait, amelyekben megfogalmazta, hogy a koronavírus-járvány második hullámának megfékezésére tegyen megfelelő intézkedéseket a kormány.

Egyebek között javasoltuk a krónikus betegségben szenvedő pedagógusok tantermen kívüli foglalkoztatását. Ugyanakkor, ahogy fogalmaztak: Az oktatásirányítás és az Nemzeti Népegészségügyi Központ látszatajánlások mögé bújva az intézményvezetők és a pedagógusok nyakába akarja varrni a felelősséget.

Közölték azt is, hogy a PSZ-hez hetek óta özönlenek a panaszok, hogy nem tesztelik azokat, akik fertőzöttel kerültek kapcsolatba egy-egy iskolában, óvodában, nincs valódi kontaktkutatás. A szakszervezet ugyanakkor régóta követeli az oktatásban dolgozók tesztelését, de ez sem valósult meg, valódi kontaktkutatásban pedig reménykedni is felesleges – írják.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy Kásler Miklós miniszter majdnem egy hónapja jelentette be, hogy 100 százalékos táppénzt kapnak nemcsak a koronavírus-fertőzött pedagógusok, hanem azok is, akik karanténba kerülnek. Ennek azonban nincs meg a jogi háttere, hiába kéri azóta is folyamatosan a PSZ.

A szakszervezet egyébként épp most hozta nyilvánosságra online felmérését: a több ezer válaszadó döntő többsége nem érzi magát biztonságban a munkahelyén, ezért határozott cselekvést várnak a kormánytól.

A nyilvánossághoz fordulva a Pedagógusok Szakszervezete követeli:

1. A krónikus beteg, vagyis veszélyeztetett pedagógusok azonnal távoktatásban, otthonról taníthassanak!
2. Abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást!
3. Azonnal kezdjék meg az oktatásban dolgozók ingyenes tesztelését járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként!
4. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként igazoltan COVID-fertőzött, kapjon 100%-os táppénzt!
5. Mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette!
6. Az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást vezessenek be (az osztályokat két csoportra bontják, az egyik összesen 3 napot jár iskolába, kettőt otthon tanul, a következő héten cserélnek), így csökkenthető a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye!
7. Vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként!
8. Október 12-ig közölje a kormány, hogy a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez! A PSZ azt követeli, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában!

( Cs)