hirdetés

A budapesti sztárügyvéd továbbra is előzetes letartóztatásban van. Jack Lupovicit ugyan már kétszer is házőrizetbe helyezte az ügyét tárgyaló bíró, de ezen döntéseket folyamatosan átírta és így megváltoztatta a másodfokú grémium. Mindezt tették úgy, hogy a sztárügyvéd fellegezéseit el sem olvasták, meg sem várták s így hoztak döntéseket. A fura zsarolási üggyel vádolt ügyvéd ennek ellenére májusban mindenképp szabadul, mert lassan 3 éve van előzetes letartóztatásban. Az eddigi ügyészi gyakorlatokat nézve zsarolási ügyben maximum 1 évig tartanak valakit előzetes letartóztatásban, nos jelen esetben ezzel is kriminalisztikai babérokra tör a vádhatóság úgy tűnik.

 

Lupovici Jacket mint ismeretes zsarolással vádolják és a tárgyalás is zajlik lassan már három éve, de egyelőre semmi olyan bizonyíték nincsen ami igazán indokolná ezt az előrehozottnak tűnő büntetést, azaz a lassan 3 éve tartó előzetes fogva tartását. Ráadásul az ügy állítólagos sértettjének , a vegyészből lett milliárdos J.Tibornak a meghallgatása is zajlik a bíróságon, ami már már több mint tragikomikus, és már-már Örkényi egyperces novellába illő esemény. Az állítólagos sértett beszél már bérgyilkosokról, akik képzeljék csak el a bírósági teremben ülnek, s akiktől ő fél, igaz akikre mindezt értette az állítólagos sértett J.Tibor milliárdos, azok üzletemberek, és a törvénnyel úgy tudjuk sosem volt bajuk, maximum gyorshajtás miatt. De J.Tibor más futurisztikus és Agatha Christhie-Sherlock Holmes-Örkény István gyűjteményeibe is könnyedén elférne, s így sok az ellentmondás, s konkrét bizonyíték nincs.

Persze ez az előzetesben lévő ügyvéd helyzetét nem könnyíti, sőt nehezíti, hisz májusban lesz 3 éve, hogy előzetes letartóztatásban van, amit kétszer pár hétre megszakított a pert tárgyaló bíró mert nem látta már indokoltnak a legszükségesebb kényszerintézkedést. Nem is történt olyan esemény, ami ezt befolyásolta volna, Lupovici mégis rendre visszakerült a dutyiba.

Úgy tudjuk az Ítélőtábla fura döntései miatt már nem is fellebbez a dutyiban lévő ügyvéd, hisz annyi jogsértés áldozata, hogy azt lassan már számolni sem lehet. Az persze izgalmas, hogy épp egy sztárügyvédnél lépik át és feszegetik a törvényeket.
Ilyen többek között az, hogy úgy döntenek róla és hoznak komoly döntéseket, hogy a fellebbezését be sem várják a vádlottnak. Aztán olyan indokok és állítólagos események szerepelnek az előzetest elrendelő végzésekben, amik meg sem történtek. Úgy tűnik mintha a másodfokú bíróság úgy döntene emberi sorsokról, mint a gyárban a futószalagon késztendő termékeknél. Úgy tűnik el sem olvassák az adott per anyagát, meg sem győződnek arról, hogy hogy áll egy ügy, hanem készpénznek veszik a vádhatóság fellebbezésében leírtakat és pont. Magyarázhat itt bárki bármit, meg alakulhatnak a dolgok kedvezően, ha a vádhatóság azt mondja vagy írja, hogy punktum, márpedig mi másképp szeretnénk, akkor úgy lesz. Nos lehet, hogy csak a sok szerencsétlen véletlen egybeesés miatt alakul így ez az ügy, azaz szándékosságot nem mernénk feltételezni.

Nos mint írtuk J.Tibor állítólagos sértett milliárdosnak a meghallgatása még mindig tart, már 3 tárgyalás óta, aki nem mellesleg vegyész. Nos ezen állítólag megzsarolt milliárdosnak, bizony volt baja a törvénnyel nem is egyszer. Azaz nem egy tiszta múltú személy, sőt volt olyan büntető ügye is, hogy még a szüleit bajba sodorta, csak, hogy mentse az irháját.

Nos a budapesti ismert jogász állítólag Lupovici Jack ezt az embert zsarolta meg, sőt durván meg is fenyegetett és azóta is retteg, ő és a családja is. Nos ezzel az a baj, hogy három év elteltével erről csak most nyilatkozott J.Tibor milliárdos. Eddig nem rettegett, de most aztán nagyon. Persze ez érthető, kell a cirkusz és a színház a tárgyalóba, bár ezt nem szokták jutalmazni se csokival, se cukorkával, maximum a per végén egy hamis tanúzással.

Sőt azt se felejtsük el, hogy J.Tibort egy komoly büntető ügyből épp a most zsarolással vádolt Lupovici húzta ki, amiért bizony a milliárdos évekre börtönbe vonulhatott volna. Nos a milliárdos érthető módon rögtön kedveskedni kezdett Lupovicinek, nagy nagy barátságát bizonygatta folyamatosan, sőt egy kézzel írt kis, smile-kkal teli papírt is adott az ügyvédnek, amit alá is írt J.Tibor, s amin az szerepel, hogy 25 millió forint és az bármikor beváltható !!!! Talán még szívecskék is vannak azon a papíron.

J.Tibor milliárdos egy pár ezer forintos különös találmányát valóban viszik mint a cukrot, mert a szer a vegyész szerint mindenre jó, egy igazi csodaszer. A kis sprayt pedig horror áron lehet megvenni, több mint 20 ezer forint, de az igény nagy rá, hisz mindenre jó, a nagy tengeren túlon Amerikában is és Ázsiában is többek között. Hisz csodaszer. Vagy nem, de ez nem a jelen cikk tárgya.

Nos a budapesti ügyvéd zsarolási ügyének sértettje J.Tibor bírósági meghallgatása megkezdődött, bár ezt is különös sértetti igények előzték meg. J.Tibor ugyanis először védett tanú akart lenni, igaz ez az igénye eddig sosem jutott eszébe és az ügy kirobbanása óta közel 3 éve bizony eltelt némi idő. Nos ez a terve a milliárdosnak nem jött össze, mondhatni ki lett mosolyogva.

Majd szeretett volna videón keresztül vallomást tenni, mint a nagy maffia filmekben, vagy ahogy a magyar maffia ügyek perein is most látható, mert ő rettentően fél a vádlott ügyvédtől, aki előzetes letartóztatásban van, lassan három éve. Nos ez a kérése is dugába dőlt a milliárdosnak.

Tény kérdése, hogy J.Tibort senki nem hivogatja, nem keresgeti, nem zaklatja. Az ügyvéd váltott sem, hisz dutyiban van. Azaz a félelme érthetetlen. Nos ezek a kis sztárallűrök és kérések nem igazán vezettek eredményre a bíróságon. Persze azt sem értette senki a Budakeszi úti bírósági épületben, hogy a sértett miért testőrökkel jelent meg. De feltehetőleg ez is a cirkusz része a részéről.

Nos J.Tibor, ha fél vagy retteg az legfőképp azon személyektől van, akiket felbérelt 100 millió forintért, hogy az ügyvédjét, a vádlott Lupovici Jacket tegyék tönkre és csukassák börtönbe. Ezen személyek meg is tettek mindent, hogy a megrendelő J.Tibor örüljön. S lássunk csodát komoly kapcsolatokkal bírnak ezen bértanúk, akik pénzért terhelő bizonyítékokat kreálnak, hisz Lupovici egy olyan zsarolási ügy miatt raboskodik 3 éve lassan, amiről hamarosan ki fog derülni, nem is zsarolás, nem is bűncselekmény, hanem maximum egy polgári perlekedés alapja lehet.

S, hogy J.Tibor miért retteghet a nem kispályás bértanúitól ? Hát mert feljelentette őket és a II.kerületi kapitányság nyomoz ezen személyek ellen.

Mint ismeretes Lupovici Jack karácsony óta van ismét előzetesben, pedig már 80 napja élvezhette a szabadságot, igaz a korlátozottat, hisz házőrizetben volt. A zsarolási ügyét tárgyaló bíró ugyanis immáron másodszor is úgy látta, hogy nem indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés az ügyvéddel szemben, s feltehetőleg a pert és a vallomásokat jól ismervén még az is lehet, hogy ez a zsarolási ügy leginkább egy polgárjogi jogvita lesz a végén. Az eddigi tanúk meghallgatása ugyanis nem igazán a vádat erősítik, hanem épp azt erősítik, hogy itt zsarolásról biztos nem volt szó.

Lupovici egyébként már került korábban is háziőrizetbe, s akkor 40 napig élvezhette ezt, de májusban aztán megint a rácsok mögé került.

Nos az Itélőtábla azaz a másodfokon eljáró bíróság szerint Lupovici Jack igaz, hogy azóta lemondott az izraeli állampolgárságáról, de még van román állampolgársága is, így a szökés elrejtőzés veszélye fenn áll továbbra is. Ráadásul a fellebbezési határidő is állítólag lejárt, amit mind Lupovici védője és maga a vádlott is vitat. Sajnos azt a döntő bírák nem látták feltehetőleg az Itélőtáblánál, hogy a 40 és a 80 nap szabadlét alatt sem szökött meg a sztárügyvéd így feltehetőleg szándékában sem állna.

Mintahogy tény kérdése az is, hogy az Itélőtáblán döntő bírók azt sem látták, hogy Lupovici másik két ügyét, amit szintén a feljelentőjének köszönhet maga az ügyészség szüntette meg nemrég. Azaz erősen megkérdőjelezhető a feljelentő-sértett szavahihetősége, így már előre borítékolható, hogy a sztárügyvéd zsarolási perében is sok sok fontos részben ki fog derülni feketén-fehéren a feljelentő J.Tibor igazmondással való problémája.

Azonban úgy tűnik J.Tibor annak idején jó helyre fizette ki azon embereknek, akik magukat a belügyér köreihez tartozónak állították be magukat a 100 millió forintot. Lupovici Jacket ugyanis rendre vissza küldik a dutyiba, hiába nem tartja ezt már szükségesnek a pert tárgyaló bíró sem. Persze lehet ez mind mind véletlen egybeesés is. De kezd ez az egész úgy olyan csiki-csuki jellegű performancot venni, mintha valakinek nagyon fontos lenne, hogy ez az ember még börtönben legyen ameddig csak lehet. Persze, ha azt nézzük, hogy J.Tibor állítólagos sértett mindezért 100 milliót fizetett, akkor talán érthető és talán már hihető, hogy ez a megoldás működik.

Tény kérdése, hogy J.Tibor vallomásait azon körök írták, akik magukat a belügy fontos köreihez tartozónak állították be. Mi utána néztünk egyébként az egyik egy sima csaló, aki a Budapest Bank egyik igazgatója volt, ne kérdezzék olyan múlttal, hogy lehetett az. A másik személy pedig egy kamara vezetőségébe tartozó személy. Nos mi egyikről sem hinnénk, hogy a belügyminiszter akár szóba is állna velük. Más szervek vezetői lehet. Szóval J.Tibor sokadik vallomására sem csukták le Lupovici Jacket, aztán jött egy csavar az ügyben, átvette a nyomozást az ügyészség. Innentől kezdve a sztárügyvéd elleni nyomozás elindult mint az InterCity és be is került a dutyiba.

Sajnos az már csak a szerencsétlen véletlen műve, hogy a nyomozati iratok közül több ezer oldal hiányzik, ez tény kérdése s így a vádiratból is. Kiderült, hogy a sértett és a 100 milliót átvevő magukat belügyi körökhöz közelállóknak nevező személyek közt milyen SMS és Chat váltások voltak, nos ezek is azt a tényt erősítik meg, hogy Lupovici egy összeesküvés áldozata. Az is véletlenszerű lehet, hogy az iratok közt nincs meg az NNI és a V.kerületi kapitányság között levelezés, hogy a sértett igencsak furán viselkedik, s a telefonján talált öt terhelő vallomás is több mint fura, s a nyomozók kérdéseire sem tud válaszolni. Szóval sok a véletlen és fura esemény itt.