hirdetés

Nyomoznak gőzerővel a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál, azaz a Kamaránál úgy tudni, amit a Budapesti Nyomozó Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el ismeretlen tettes ellen még áprilisban. Gyanúsított azonban még nincs. 

VH kamara-hírTV

Állítólag egy ügyészségi nyomozó és egy szakértő jelent meg a ma már Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál,  köztestületnél, amit a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina nem cáfolt.

A szakértő állítólag ügyészi felügyelettel adatokat gyűjt a karnál, ami a nyomozás része. Az ügyben januárig nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség, amely határidő meghosszabbítható még sokszor.

Az ügyben bár már fél éve vizsgálódnak, gyanúsított még nincs, legalábbis az Esti Újság így tudja, ami különös. Bár lehet, hogy nyomozástechnikai okok miatt nincs gyanúsított, hogy nehogy kicsússzanak az ilyenkor megszabott  kétéves nyomozási határidőből.

Mint ismeretes, a feljelentést az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára tette azután, hogy a tárca elvégezte a köztestület teljes jogi, pénzügyi átvilágítását. Az akkori jelentések kiértékelése és elemzése során több ponton is olyan körülményeket észleltek, amelyek felvetették a bűncselekmény gyanúját. Az igazságügyi tárca felügyeleti jogkörében eljárva tavaly év végén rendelte el a testület teljes körű átvilágítását, valamint működésének ellenőrzését. Az immár karrá alakult szervezetet ért folyamatos panaszok és sorozatos botrányok miatt pedig a tárca miniszteri biztost rendelt ki a végrehajtói kar mellé.

 

(Fotó: HírTV)