hirdetés

Bár egyre több a botrány és a furcsaság az MNB alapítványai és azok pénzosztási szokásai körül, Matolcsy György jegybankelnök nem tervezi a lemondását. Pedig a rokona is kapott bőséggel az alapítványi milliókból, milliárdokból tanulmányok készítésére.

polt-matolcsy

Megkérdezte a Magyar Nemzeti Bankot a Világgazdaság, hogy Matolcsy György megfontolja-e lemondását az MNB-alapítványok kipattant ügye miatt.

A jegybanknál annyit közöltek, hogy „az alapítvány megalapítását és bírósági bejegyzését követően önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely független az alapítójától, és amelynek ügyvezetését a kuratórium látja el.”

„Az MNB alapítói jogai nem terjednek ki az alapítványok cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó konkrét pályázati és támogatási döntések meghozatalára vagy befolyásolására” – tették hozzá.

Az MNB-alapítványok, mint ismeretes, és mint arról az Esti Újság is beszámolt, pénteken tették közzé a támogatási szerződéseik listáit. Ezekből kiderült, hogy kaptak pénzt egyetemek, hazai és határon túli alapítványok, jelentős összegek mentek megannyi továbbra is ismeretlen magánszemélynek, de félmilliárdnál is többet kapott a vs.hu-t kiadó New Wave Productions Kft. is, amely az MNB-elnök rokonához köthető sokak szerint, sőt maga a rokon is kapott különféle munkák, tanulmányok elvégzésére pénzt.