hirdetés

Az ügyészség nem elégedett és súlyosabb büntetést indítványoz a terroristának jelentkezett kecskeméti főiskolai hallgató, V. Kende bűnügyében, akit a TEK gyűjtött be 2021-ben. A fiatalt egyetemistát február végén 3 év és 8 hónap börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró bíróság.

 

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azonban úgy látja, hogy az ítélet túl enyhe volt, ezért az ítélet ellen hosszabb tartalmú szabadságvesztést kiszabásáért és börtön helyett fegyház végrehajtási fokozat alkalmazásáért fellebbeztek.

Természetesen a vádlott és a védője is fellebbezett az ítélet ellen. A vádlott ennek irányát nem jelölte meg, védője viszont a tényállás téves megállapítása miatt jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását. A vádlott a büntetőeljárás másodfokú befejezését letartóztatásban várja.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2021 novemberében emelt vádat a 22 éves férfi ellen terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt. A nyomozás adatai szerint a fiatal 2021-ben hűségesküt tett az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek, amelynek támogatója is lett. A vádlott merénylet végrehajtását tervezte, ehhez célpontokat és az elkövetés módját kereste – írja az ügyészség.

(CsT)