Már két külföldi elkövetőt keresnek a soroksári mészárlás ügyében
2015-12-28 17:23
Nem egy, hanem két gyilkosa volt a soroksári édesanyának. A brutális elkövetőkről pedig azt feltételezik, hogy külföldiek voltak. A 36 éves családanyát még 2013-ban végezték ki máig ismeretlenek. Sőt az ügyben sokáig a férjet sem zárták ki mint lehetséges gyanúsítottat. Az Esti Újság úgy tudja, a közeli hajókikötőkben megfordult teheruszályok dolgozóit is górcső alá veszik.
Meg kell hosszabbítani januárban a hírhedt soroksári családanya gyilkossági ügyében a nyomozást, mert az lejár. A rendőrök már két tettest keresnek, a DNS-üket már külföldi adatbázisokon futtatják állítólag. Hogy erre miért kellett két évet várni, az egyelőre igen homályos, hisz vagy két nyomot és DNS-t találtak a legelején is, vagy egyet sem. A rendőrség kiemelt életellenes ügyek főosztálya a soroksári gyilkosság helyszíne, az elkövetés módja és a beszerzett adatok alapján megrajzolta a lehetséges gyilkosok bűnügyi profilját is. Csak az a baj, hogy a meg nem oldott gyilkossági ügy tovább fokozza a kedélyeket.
A 36 éves soroksári Kardosné Gyurik Krisztinát 2013 szeptemberében ölték meg a XXIII. kerületi Szigetdűlő kerékpárútjánál, ahol rendszeresen futni szokott.
A rendőrség a kocogó nő meggyilkolásának helyszínén talált DNS-minták alapján két – elképzelhető, hogy külföldi – elkövetőt valószínűsít, akik nem állnak vér szerinti rokoni kapcsolatban egymással. Az egyik elkövető volt a domináns, a másik viszont vélhetően fiatalabb, ezért neki alárendelt szerepet jutott.
Mint ismeretes, matrózcsomókkal kötözték meg a nőt az elkövetők.
A rendőrség tudja, hogy az alárendelt személy segített lefogni a nőt, míg a domináns elkövető kínozta, megerőszakolta és megfojtotta. A megtámadott nő harcolt az életéért, vérző sérüléseket okozott mindkét támadójának, a domináns gyilkosról tudható, annyira biztosan megsérült, hogy sérüléseire a környezetének ki kellett találnia valamilyen indokot, például hogy balesetet szenvedett. A rendőrség szerint az is nyilvánvaló, hogy a két tettes közül legalább az egyik jól ismerte a bűncselekmény helyszínét.
A két ismeretlen tettes DNS-mintájának összehasonlítása az Európai Unió adatbázisában nyilvántartott szexuális bűnözők, illetve gyilkosok DNS-ével jelenleg is tart. A magyar adatbázisban nem találtak egyezést. A nyomozás 2016. január 26-án lejáró határidejét biztosan meghosszabbítják, akár van konkrét gyanúsított, akár nincs.