hirdetés

Hídnak ütközött Bajorországban egy svájci felségjelzésű szállodahajó, két magyar matróz meghalt. Azt, hogy miért nem vették észre a hajósok, hogy túl magas a szállodahajó és, hogy emiatt nekiütköznek az egyik erlangeni híd pillérjének, nem tudni.
viking-baleset-erlangne-bildHídnak ütközött vasárnapra virradóra Bajorországban a Duna–Rajna–Majna csatornán egy szállodahajó, a bajor rendőrség szóvivője szerint a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak.

Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves volt. A német média híradásai szerint az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóparancsnoki kabin, és a magyar matrózok a kabinroncsba szorulva haltak meg.
A baleset éjfél után másfél órával történt. A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak. A baleset oka egyelőre nem ismert.

A baleset idején a hajón 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott. Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vesz részt az evakuálásban.

(Foto: Bild )