hirdetés

Nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez. Azonban több embert az IÁ anyagi támogatása miatt kiutasítottak Magyarországról, állítja Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

IA

Bakondi György a köztévében elmondta, hogy Magyarországon élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek. Őket kiutasították az országból. A főtanácsadó azt mondta: az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában, de – mint megjegyezte – vannak, akik ennél nagyobb számot mondanak. Ezzel együtt viszont – mint Bakondi György felidézte – a belga és párizsi események is rámutattak, hogy az elkövetők jelentős hányada az illegális migrációt kihasználva érkezett Európába. Nem tudni, hogy a sok országon kontroll nélkül áthaladó tömegek között még hány katona, tapasztalt koordinációs tiszt, terrorcselekményt végrehajtó, vagy szalafista hittérítő érkezett – mondta. Emellett az is kiderült, hogy számos országban a muzulmánok integrációja nem volt sikeres, hiszen több elkövető volt, aki második, harmadik generációs bevándorlóként élt Európában – hangzott el.

Kiemelte: Magyarországon ilyen típusú szubkultúrákban élő, a társadalom peremére szorult, rossz anyagi körülmények között élő, nyelvtudás-, illetve képzettséghiányos, vagy egyéb ilyen hátránnyal élő muzulmánról nem tudnak. Bakondi György ismét felhívta a figyelmet, hogy az iszlám vallást és az iszlám terrorizmust nem szabad összekeverni.