hirdetés

Letartóztatta a Kaposvári Törvényszék azt a háromgyermekes rendőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kétszer is kirabolta a pécsi Takarékbankot pár évvel ezelőtt. A rendőr magát buktatta le, amikor a Robotzsaru rendszerben próbált meg utána nézni a bűnügyeknek. Kollegái addig nem is merték feltételezni, hogy bajtársuk lenne az elkövető.

 

A Kaposvári Törvényszék sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészi indítvánnyal egyezően, szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt rendelték el a 40 éves férfi letartóztatását. A végzést az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette, de a férfi ügyvédje fellebbezett ellene.

A gyanúsítás szerint a férfi 2020. május 12-én délután három körül bement a pécsi bankfiókba és egy maroklőfegyverrel – vagy annak látszó tárggyal – fenyegetőzve arra kényszerítette az alkalmazottakat, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át. Az elkövető 5 millió 736 forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

A megalapozott gyanú szerint a rendőr fél évvel korábban is kirabolta ugyanezt a bankot. A háromgyermekes apa a bírósági meghallgatása során fenntartotta a korábbi vallomását, amely során beismerte a bűnösségét a 2020-as bankrablással kapcsolatban, a 2019-es rablásban viszont már tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság a későbbi közleményében azt írta, hogy a gyanúsított engedély nélkül vitte ki a rendőrség épületéből, és tartotta magánál a szolgálati maroklőfegyverét. Azt írták, hogy a rendőr 2020 novemberében a Robotzsaru rendszerben a hatáskörét túllépve keresett rá annak a rablásnak a nyomozati ügyiratára, amellyel gyanúsítják.

Amennyiben az előzetesbe került rendőr igazat mond, akkor viszont az egyik bankrablásnak nincs meg az elkövetője. De akkor ki lehetett az ?

( CsT)