hirdetés

Egy közúti ellenőrzés során több mint 19 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök egy autóban Budapest belvárosában. Az igazoltatott járműben egy nagy fekete tenisztáskába volt elrejtve a 18 ezer adagnyi drog, amelynek a piaci értéke eléri a 36 milliót.
rodgfogas-budapest-autobanA Belvárosban teljesen véletlenül egy rutinigazoltatás során bukkantak rá a rendőrök a hatalmas 18 kilónyi drogszállítmányra, amely 18 ezer drogfogyasztó adagja lehetett volna. A tiltott szer piaci értéke 36 millió forintra tehető. Az azonban megmosolyogtató, hogy rutinellenőrzésnek nevezik a nyomozók az akciót, ami aligha hihető, és az is különös, hogy egy közlekedési ellenőrzés során nem igazán szokták kinyittatni a táskákat. Hacsak nem keresünk épp valamit.
A rendőrség közleménye szerint az V. kerületi járőrök kedd dél körül igazoltattak egy 39 éves budaörsi férfit. Mivel a sofőr zavartan viselkedett, a gépjárművét is átvizsgálták. Egy nagy méretű utazótáskában 18,8 kilogramm kábítószergyanús növényi származékot – feltehetően marihuánát –, valamint mintegy 0,4 kilogramm szintén kábítószergyanús fehér port találtak.

Úgy tudjuk, szervezett akcióról volt szó, a füles pedig tökéletes volt.