hirdetés

Nem igazán halad, azaz inkább csak döcög  a Kodály köröndi tűzeset ügyében indított nyomozás, úgy tűnik. A többszöri nyomozáshosszabbítás ellenére sincs még eredmény, nincs vádemelés a tavaly nyáron a Kodály köröndnél leégett Andrássy úti ház ügyében. Bár van egy gyanúsított, egy munkás, és még bőven van idő nyomozni.

andrássy tűz

A tavaly július 15-én történt Kodály köröndi tűzeset  pontos körülményei a nyilvánosság számára továbbra is ismeretlenek, az ügynek változatlanul egy gyanúsítottja van, a tetőn dolgozó egyik munkás. Más gyanúsított nincs az ügyben, ami érdekes és egyben izgalmas, hisz elméletileg , aki felkérte a munkást, hát annak is csak van valami felelőssége az ügyben, talán.

A nyomozók eddig sikertelenül vizsgálták az épület leégett tetőterének és harmadik emeletének korábbi privatizációját is. Azaz úgy tűnik, itt valóban egy véletlen szikra okozhatta a hatalmas tüzet, és semmiféle hátsó szándék nem volt.  A házba az eredeti tervek szerint nyár végén visszaköltözhettek volna a lakók, de elhúzódik az engedélyezési folyamat.

Tény, hogy a nyomozóknak több mint egy évük van arra, hogy vádat emeljenek, ha bűncselekmény történt az ügyben. Az is tény, hogy egy ilyen eset kivizsgálása azért is lehet lassú, mert a kirendelt igazságügyi szakértők munkája több hónapot is igénybe vehet.