hirdetés

Rakamaz komoly bajba került, de az érthtetelen, hogy a város miért csak most tett feljelentést az Uniós százmilliók törvénytelen elköltése miatt. gy tudjuk, hogy a város j polgármestere már az önkormányzati választások után jelezte az illetékesek felé, hogy baj van. A vállalt projektek a valóságban nem készültek el, a pénz nincs meg de papíron minden happy. Kérdés, hogy a majd egy év alatt a kormányközeli hivatalok mit tettek ? Ki tett feljelentést? S mikor ? Az esti jság gy tudja nemcsak a víziösvény de a városi kampingnél is közel 1 milliárd forint tünt el.

rakamaz 1

Az Európai Unió egészen biztosan visszakéri azt a pénzt, amit az előző Fideszes városvezetés által elbaltázott beruházásokra kifizettek Rakamazon, igaz akkor csődbe megy a település. gy tudjuk nemcsak a vízi tanösvény nincs kész és tüntek el az uniüós százmilliók, de a városi kampingnél is százmilliók tüntek el, a projekt pedig sehol sem tart. Bár az állam és az illetékes minisztérium jót állhat és feltehetőleg fog is a bncselekmény gyans eset miatt.

Az ügyben a település új polgármestere úgy tudjuk azonnal jelezte információink szerint a járási vezetőknél, hivataloknál, s egyéb illetékeseknél, hogy nagy a baj. A pénzek eltüntek, de az uniós projektek nem lettek befejezve. Hogy tavaly október óta mi történt pontosan nem tudni.

Nem tudni, hogy végül ki és mikor tett feljelentést az eltünt súlyos Uniós százmilliók ügyében ? Azt sem tudni pontosan, hogy a megyei hivatalnokok kinek mikor és miről számoltak be a majd egy év alatt? Mintahogy azt sem tudni pontosan, hogy a botrány miért csak most robbant ?
Talán azért, mert most derült ki mindenkinek, hogy hiába hallgatták el a problémát nem lehet megoldani szépen, csöndesen és halkan fű alatt. Sajnos el kerülhetetlen a büntetőeljárás, ami igen aggasztó, hisz majd három évvel ezelött épp a megyei kormányhivatal adta át nagy dirrel durral a tanösvényt. Bár az a mai napig nem használható és senki nem látogathatja.

Az eddigi adatok szerint minimum félmilliárd forint de inkább 1 milliárd EU-támogatást költött el Rakamaz előző, fideszes városvezetése egy olyan kiállítóházra és vízi tanösvényre, ami több évvel elkészülte után sem nyílt meg. megjegyezni kívánjuk, hogy emellett a város kempingjére is el lett költve több százmillió Unios forintocska. Az sem áll sehogy infromációink szerint.
Nos a tanösvény tök jó lenne, ha megnyithatna és működne de nem lehet, mert életveszélyes. Az épület szétrohad, beszakadt a padló, a termeket egérürülék és pókháló borítja, a víz poshad, a tervezett csónakokból egy sem úszik rajta. A beruházás célja az lett volna, hogy bemutassák a környék természeti értékeit. Ebből a bezárt épületben néhány kitömött állat és ismeretterjesztő tábla látszik. Hiába építették fel, használatba vételi engedélyt nem kaptak – az önkormányzat megbízott jogásza szerint a legnagyobb baj, hogy a tetőt nem az eredeti tervek szerint készítették el, a tűzvédelmi előírásoknak nem felel meg.

A város új, független polgármestere Bodnár László azt mondta: a beruházásra kapott összes uniós pénzt elköltötte az előző városvezetés. Bodnár attól tart, hogy az EU vissza fogja követelni a pénzt, de akkor azonnal csődbe mennének. Az ügyben rendőrségi feljelentést tettek.