hirdetés

Este 6-kor állt volna a nyilvánosság elé, de egy órával előbb lemondták az eseményt. Időközben a kormány zászlós napilapja a Magyar Nemzet is arról írt vélemény cikket, hogy Borkainak távoznia kellett volna. a cikk később eltűnt és a Magyar Nemzet főszerkesztője szerint ez egy technikai hiba volt csak.

Bár pénteken délután 4-kor az MTI kiadta, hogy pénteken 6 órára rendkívüli sajtótájékoztatót hirdet meg a győri fideszes polgármester, Borkai Zsolt, akiről az elmúlt egy hétben több kompromittáló felvétel is kikerült az internetre, délután 5 óra után egy üzenetet kaptunk a polgármester sajtósától, amely szerint a sajtótájékoztató elmarad.

Nem sokkal később az MTI is megerősített ezt.

Majd jött az újabb meglepetés. A Magyar Nemzetben kikerült egy vélemény cikk Borkairól. Majd estére el is tűnt. Ebben a Borkai Zsolt távozását követelték.

Ennyi volt az egész:„Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak.
Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania.
Ui: Egy ország ért egyet Tarlós Istvánnal.”

A HVG felhívta Ballai Attilát, a Magyar Nemzet hivatalos főszerkesztőjét, aki azt mondta: a cikk egy kolléga véleménye volt, nem szerkesztőségi álláspont, technikai hiba miatt élesedett ki, ezért vonták vissza.

Mint arról beszámoltunk, egy magát meg nem nevező szivárogtató egy internetes blogban korrupcióval vádolta a győri polgármestert és ügyvéd ismerősét, majd több fotót és videót is nyilvánosságra hozott, amelyeken Borkai az Adrián egy jachton szexuális aktus közben látható.

Borkai később egy, a helyi tévének felolvasott nyilatkozatában elismerte, hogy ő látható a felvételeken, de azt állította, hogy illegális szereket nem fogyasztott. Azt mondta, a felvételek évekkel ezelőtt készültek, hibázott és megbánta, de nem lép vissza a jelöltségtől. Ezután most állt volna először a nyilvánosság elé, de végül nem így lett.

A botrány kirobbanása óta a DK-tól a Jobbikon át a Transparency Internationalig többen is feljelentést tettek az ügy miatt, a Fidesz azonban azt közölte, hogy Borkai magánéletének részének tekintik a történteket, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt mondta, a kormány nem indít vizsgálatot az ügyben és azt is mondta, nem érti, hogy megválasztása esetén miért ne töltené ki ötéves ciklusát Borkai.

Ennek ellenére Tarlós István budapesti főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy Borkai méltatlanná vált a tisztségére, és Novák Katalin államtitkár, valamint Ughy Attila XVIII. kerületi fideszes polgármester is azt mondta, Borkai nem viselkedett példaértékűen.

Az Esti Újság úgy tudja Borkai-botránya nem várt eseményeket okozott a választások elött, ami akár a budapesti eredményeket is befolyásólhatja , érintheti. A bennfentesek szerint a Fideszes városvezetőnek távoznia kell a választások után. Ha nyer akkor le kell mondania, ha veszít, akkor az ügy megoldódik, de ez utóbbi forgatókönyv fájdalmas lenne, mert az egyik erős bástyáját bukja a kormánypárt. Az idő elötti lemondása Borkainak pedig sokak szerint akár Budapest elvesztését is jelentheti, bár jelen helyzetben tényleg nem tudni mi a legjobb forgatókönyv.