Kósa 50 milliót kapott a csengeri barátnőjétől
2018-06-08 23:51
Súlyos bűnüggyel hozta összefüggésbe Kósa Lajos minisztert a csengeri barátnője. Már nemcsak a fideszes politikusra átruházandó 1300 millióról van szó, hanem egy rejtélyes 50 milliós kölcsönről is.
Mint ismeretes Kósa csengeri barátnője Szabó Gáborné, akiről a választások előtt kiderült, hogy egy – vitatott – okiratban 1300 milliárd forintot bízott rá az előző kormány miniszterére. Kósa szerint az eset tanulsága, hogy az ellenzék mindenre képes, de hogy mire, azzal kapcsolatban azt mondta, majd a rendőrség kideríti.
Kósa azt sejteti, szándékosan küldhették rá a csengeri nőt, és hamisak a közjegyzői papírok.
A Svájcban letartóztatott asszony ügyvédje, Helmeczy László azt mondta, papír van a birtokában arról, hogy Kósa Lajos külföldi érdekeltségű vagyoni értékű jogot kapott volna ajándékba. A csengeri barát kint részletes vallomást is tett, és nem fog örömöt szerezni Kósának azaz beterhelte.
Ügyfelem elmondása szerint egy ötvenmillió forintos kölcsön is Kósa miniszter úrhoz került. A Kiskun Tender Kft.-től kapott 50 milliós kölcsönt, és azt készpénzben továbbadta Kósa Lajosnak. – mondta dr.Helmeczy László ügyvéd.