hirdetés

Itt a jövő évi ajándék az autósoknak, mélyen nyúlhatnak a zsebükbe. Megemelik az autópályamatricák árát állítólag az infláció mértékével azaz 3,9%-al, ez a hivatalos infláció. Az áremelés innentől kezdve folyamatos lesz.

 

Szombat este jelent meg az a minisztériumi rendelet, amely az új autópályahasználati feltételeket tartalmazza, és többek között rendelkezik az új, 2021-től érvényes használati díjakról.

A nyáron elfogadott törvénymódosítással Magyarország bevezette az inflációkövető útdíjemelés rendszerét a hazai autópályákra. A pontos emelés mértéke eddig azonban nem volt ismert, a szombat este megjelent Magyar Közlöny azonban már tartalmazza azt a minisztériumi rendeletet, amelyből kiderül a jövő évi drágulás mértéke.

Az illetékes minisztérium vasárnap reggeli közleménye összefoglalta a legfontosabb változásokat például a matricát késve vásárlók a jövőben az éves matrica utólagos megváltásával kerülhetik el a pótdíjfizetést, azonban az új díjakat egyelőre nem ismertette.

Kitért ugyanakkor arra a tárca tájékoztatása, hogy az évenként külön beavatkozás nélkül frissülő megoldás legfőbb hozadéka, hogy az úthasználók számára kiszámíthatóvá válik a díjtételek változása, tervezhetővé annak mértéke.

Az országos éves matricák ára 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta nem változott, miközben egyre több autópálya és autóút szolgálja ki a Magyarországon közlekedőket.

A rendelet áremelésre vonatkozó része így szól: “A tárgyévet megelőző év augusztus hónapjára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző második év augusztusához viszonyított fogyasztói árindex emelkedése esetén, az emelkedéssel megegyező mértékben, a tárgyév első napjával tízforintos kerekítési pontossággal módosul.

(cst)