hirdetés

Tűzzel vassal írtanák úgy tűnik Ferencvárosban az Együtt politikusát. Még jó, hogy már nincs boszorkányüldözés. Úgy tűnik nagyon rá szállt a ferencvárosi Fidesz Baranyi Krisztinára, az Együtt önkormányzati képviselőjére, akit már le is akarnak mondatni de ez nem lesz egyszerű.  

 

baranyi krisztinaA politikus bűne az volt, hogy nem írta bele frissen vásárolt ingatlanát a vagyonnyilatkozatába, áll a IX. kerületi önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrzési bizottságának határozatában. Azt is felrója a bizottság, hogy a képviselőnő nem vallotta be, hogy az új ingatlanba költözés előtt hol bérelt lakást.

A Ferencvárosi Fidesz kifakadása fura, hisz amikor több Fideszes honatya rosszul adta be a vagyonbevallását, ennyire vehemensen nem lépett fel egy kormánypárti képviselő sem. Persze értjük, van akinek lehet, másnak nem.

Baranyi Krisztina tulajdonjoga 2017 szeptemberétől él, ugyanis ekkor vált jogerőssé a földhivatali bejegyzés. Éppen ezért akkor lett volna szabálytalan, ha januárban egy olyan ingatlant vall be, aminek a tulajdona (pontosabban tulajdonának egytizede) nem az övé.

Az adás-vételi szerződés tavaly novemberi, de mivel az alapján kaptunk hitelt, így kifizetés és a beköltözés is a vagyonbevallási határidő után történt. A határozat 2. pontját nem is értem, a bérlemény ugyanis nem vagyonelem. Ezért a döntés ellen fellebbezek a kormányhivatalnál. Véleménye szerint az áll a háttérben, hogy az önkormányzat fideszes vezetése likvidálni akar-közölte Baranyi.

Az Együtt képviselője volt az, aki több olyan ügyet tárt fel és vitt a nyilvánosság elé, ami a kerület vezetésének kellemetlen.